|
A válságévek pangása után ismét gyarapszik a fúziók és felvásárlások száma, a cél gyakran nemcsak a piacszerzés vagy a konkurens kiiktatása, hanem az adóoptimalizálás. |
|
Elsősorban amerikai vállalatok aktívak, amelyek főleg európai versenytársakat vesznek célba. Az egyik súlypont a gyógyszeripar, ahol új hatóanyagok kifejlesztése roppant kockázatos és költséges, ezért egyszerűbb felvásárolni egy vállalatot kutatási eredményeivel együtt. A Pfizernek miért nem sikerült? A Pfizer amerikai központú multinacionális gyógyszerkonszern, a világ legnagyobb gyógyszergyára mintegy 117 milliárd dollárért fel akarta vásárolni a londoni központú AstraZeneca konszernt. A részben részvénycserés tranzakciót végül nem sikerült nyélbe ütni, de ha megvalósult volna, a Pfizer nemcsak a világranglista hetedik helyén álló konkurensétől szabadult volna meg, hanem áthelyezhette volna székhelyét az Egyesült Királyságba. A brit társasági nyereségadó mintegy 20 százalék, míg az Egyesült Államokban 39 százalékig is felmehet. Az amerikai törvények azonban csak akkor teszik lehetővé a székhely külföldre telepítését, az úgynevezett inverziót, ha a fúzió során a részvények legalább 20 százaléka külföldi kézbe kerül. Hasonló akcióra készül a Medtronic orvostechnikai konszern, ez mintegy 43 milliárd dollárért fel fogja vásárolni az írországi székhelyű Covidien céget. A Covidien maga is csak 2009-ben telepítette át székhelyét az adóparadicsom Írországba, míg a menedzsment továbbra is Massachusetts szövetségi államban maradt. Keresi a pénz az útját A felvásárlási lázat az is szítja, hogy az amerikai cégek óriási készpénzállománnyal rendelkeznek. A válság idején a bizonytalan kilátások miatt visszafogták befektetéseiket, és nyereségüket, a Bloomberg hírügynökség számításai szerint mintegy kétezer milliárd dollárt, többnyire külföldön halmozták fel. Most azonban olyan alacsonyak a banki kamatok, hogy a pénzt máshol kell befektetni. Egyszerűen visszavinni a pénzt az Egyesült Államokba azonban költséges mulatság lenne, a különféle adók az összeg akár 35 százalékát is elvihetnék. Az eBay például 9 milliárd dollárt vont ki Európából, hogy ígéretes fiatal vállalatokat vásároljon az Egyesült Államokban, ebből 3 milliárd dollár végül az államkasszába került. Ezért a vállalatok inkább Európában keresnek befektetési célpontokat, még akkor is, ha itt nem olyan jók a konjunkturális kilátások mint Amerikában. A részvényesek elégedettek, a Bloomberg adatai szerint 2010 óta 15 százalékkal jobb teljesítményt mutattak fel azok a vállalatok, amelyek alacsony adószintű országokbeli konkurenseket vásároltak fel. A kormányzat és a szakértők természetesen mindkét kontinensen tisztában vannak a negatív hatásokkal. "A természetellenesen nagy +hadikasszák+ már önmagukban versenytorzító hatásúak" - mondja Martin Hellmich, a Frankfurt School of Finance professzora. Barack Obama elnök szívesen megkönnyítené a tőke hazatelepítését és megnehezítené az inverziót, de eddig nem sikerült dűlőre jutnia a republikánus ellenzékkel. |
Elsősorban amerikai vállalatokra jellemző, hogy célba veszik versenytársaikat. Nem ritka, hogy a gyógyszeriparban kutatási eredményekkel és kutatókkal együtt vásárolnak fel egy céget. Vagy legalábbis megpróbálják, a Pfizernek ez legutóbb nem sikerült. Mi állhat a fúziók, a felvásárlások hátterében?
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
10 perce
-
Zelenszkij elárulta: erre készül most Trump az orosz-ukrán háborúban
25 perce
-
Súlyos ügyekről lesz szó hétfőn a parlamentben, kiderült a menetrend
körülbelül 1 órája
-
A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
körülbelül 1 órája
-
Újabb feltételeket teljesített Ukrajna, megnyílt az út hárommilliárd euró előtt
2 órája
-
A nap képe: így fogadta Magyar Pétert a pápa a Vatikánban
2 órája
-
Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
2 órája
Mfor.hu Top24
- A Legfőbb Ügyészségen volt jelenése Unger Annának
- Karácsony Gergely: „Nem tudom, miniszterelnök úr mire gondol”
- Sietne a benzinkúthoz? Erre számítson csütörtökön
- Döbbenetes, amit kimondtak a magyarok – maffiaállamban éltünk
- Már a jövő héten felfüggeszthetik Hankó Balázs és Seszták Miklós mentelmi jogát
- Tőzsdeelnök: bízom benne, hogy Kapitány Istvánnak lesz igaza
- Vitézy Dávid elárulta: ezekre a projektekre költhetik a feloldandó 4,2 milliárd eurót
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett? 2026. szeptember 23. 05:43
Havi top
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
A 30 éves amerikai államkötvény hozama 2004 óta nem volt ilyen magas szinten.
10 perce
Nemzetközi
Zelenszkij elárulta: erre készül most Trump az orosz-ukrán háborúban
Az amerikai elnök három ponton deeszkalálná a helyzetet.
25 perce
Közérdekű
Súlyos ügyekről lesz szó hétfőn a parlamentben, kiderült a menetrend
A képviselők öt előterjesztést tárgyalhatnak meg.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00 -
26 millió dollárért vett GameStop-részvényeket a milliárdos vezérigazgató2026. szeptember 23. 08:48 -
Egy nap alatt 25 milliárd dollárral lett gazdagabb Mark Zuckerberg2026. szeptember 22. 11:32
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Az árrésstop veszélyezteti a magyar burgonyatermelést
15:10
-
Állami támogatás nélkül épült egy hatalmas naperőmű, amely nemcsak termelni képes az energiát, hanem tárolni is
14:34
-
Az Európai Uniónak alapvető érdeke a hajózás szabadsága, mert nemzetközi kereskedelmének döntő többsége tengeri úton folyik
13:13
-
Senki nem jelentkezett, hogy továbbműködtetné valamelyik kekvát, így hát megszűntek
12:42
-
Az idén négy és fél éves csúcsra ért Magyarország konjunktúra indexe
11:56
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
top 24
-
Magyar Péter nem akármivel sietett Őszentségéhez
2026. szeptember 24. 06:14
-
Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
2026. szeptember 23. 18:21
-
Azonnal reagált Lengyelország az orosz légitámadásokra
2026. szeptember 24. 13:20
-
Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
2026. szeptember 24. 10:23
-
Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
2026. szeptember 24. 10:04



