1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
Tavaly a Pick Szeged Zrt. 2,8 milliárd forintos veszteséget ért el, holott az előző években még nyereséges volt. A Bonafarm, Csányi Sándor másik vállalkozása pénzügyi műveletei miatt egymilliárdos veszteséget szenvedett el. A cégcsoport csúcsán álló Bonitás 2002 Zrt. viszont hatmilliárdos nyereséget hozott össze.

A Pick Szeged Zrt. árbevétele tavaly a 2010-es 58,4 milliárdról 58,1 milliárd forintra csökkent az adózott eredmény pedig 161 millió forint nyereségről 2,78 milliárd forint veszteségre esett vissza – derül ki a társaság tavalyi mérlegéből. A cég 2009-ben pedig még mintegy 1,5 milliárd forintnyi nyereséget ért el. A konszolidációs kör, azaz a mérlegkészítéskor figyelembe vett leányvállalatok köre 2009-ről 2010-re komolyabban változott, tavaly azonban a mérlegek mellékletéből ítélve nem volt lényegesebb módosulás.

Amint a mellékletében leírják, a cégcsoport legfőbb tulajdonosa Dr. Csányi Sándor természetes személy (az OTP elnök-vezérigazgatója). „Az ő tulajdonában van a Bonitás 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt., mely tulajdonosa cégünk anyavállalatának a CSIM Pte. Ltd-nek is. A Bonitás 2002 Zrt. a vállalkozáscsoport azon legnagyobb egysége, mely cégünket…bevonja a magyar számviteli szabályok szerint összeállított konszolidált beszámolójába” - írják.

A Bonitás 2002 konszolidált (leányvállalatokkal összevont) beszámolóját még nem tették közzé – a konszolidált mérlegek publikálásának határideje június vége -, a normál mérleg azonban hatmilliárd forintos adózott eredményt tartalmaz az előző évi kétmilliárd után. A saját tőke pedig 52,5 milliárdról 58,4 milliárdra emelkedett. A konszolidált és nem konszolidált adatok közötti különbség azonban nagyon nagy is lehet, ezt mutatja, hogy a 2010-es konszolidált saját tőkéje több mint duplájára, 125 milliárd forintra rúgott. A 2009-es évben pedig a Bonitás 2002 konszolidáltan 70 milliárd forintos pénzügyi és 71 milliárdos adózott eredményt mutatott ki.

A számos társaságból álló cégcsoport egy másik, a Bonafarm-csoport tevékenységének koordinációjáért felelős vállalkozása, a Bonafarm tavaly 4,9 milliárd forintos árbevétel mellett egymilliárdos veszteséget ért el, ez azonban a pénzügyi műveleteknek köszönhető, üzemi szinten ugyanis nyereséges volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG