A Nokia 2000-ben kezdte meg komáromi tevékenységét, árbevétele alapján a legnagyobb magyar cégek közé tartozott, az Opten cégtárának adatai szerint a Nokia Komárom Kft. 2010-ben 1017 milliárd forintnyi, vagyis a magyar GDP 3,6 százalékát kitevő árbevételt ért el, míg 2009-ben 1075 milliárdot, 2008-ban, a válság előtt, 1292 milliárd forintot könyvelt el árbevételként.
1600 ember vesztette el az állását
A Nokia mobilüzletágát megvásárló Microsoft július 17-én jelentette be, hogy bezárja a komáromi üzemet, ahol Lumia okostelefonokat gyártottak, mivel jó ideje kihasználatlanok a kapacitásai. A Microsoft világszerte racionalizálja működését, a következő egy évben 18 ezer munkahelyet szüntet meg.
A gyárnak 1620 aktív dolgozója volt, közülük 1024 magyar és 272 szlovák munkavállaló már elhelyezkedett. A gyár utolsó 24 dolgozójának (akik az üzem felszámolásának adminisztratív teendőit látták el) leépítését pénteken jelentették be a megyei munkaügyi központban.
Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Kft. kedden Komáromban irodát nyit, ahol tanácsadással és képzéssel segítik a még állást keresőket - közölte Pákozdi Szabolcs Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője. Kilencven ember vesz részt logisztikaiügyintéző-, targoncás-, tb-ügyintéző- és PLC-programozóképzéseken, a végzés után jó eséllyel találhatnak állást. Az iroda 2015 júniusáig működik.
Pákozdi Szabolcs tájékoztatása szerint az érintettek elhelyezkedését a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piaci programja is támogatta. A kormány négy közvetlen támogatási és szolgáltatási elemből álló csomagot kínált a létszámcsökkentésben érintetteknek.
A gyár szakszervezeti vezetője, László Zoltán korábban az MTI-nek elmondta, a megszűnő gyár alkalmazottai a törvényes juttatásokon túl átlagosan öthavi távolléti díjat és 150 ezer forintos álláskeresési támogatást kaptak. A szlovák állampolgárok ugyanazokat a juttatásokat kapták meg, mint a magyar dolgozók.
Jön más
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a minisztérium parlamenti államtitkáraként még júliusban utasította a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezetőit, hogy gyorsítsák fel a tárgyalásokat azokkal vállalatokkal, amelyek Komáromban termelő beruházást akarnak létrehozni.
A lengyel Alumetal járműipari vállalat október 10-én jelentette be, hogy 9 milliárd forintos beruházással a komáromi ipari parkban építi fel új gyárát, amely 150 új munkahelyet létesít 2017 végéig.
Szijjártó Péter jelentette be, az autóalkatrészeket gyártó dél-koreai Woory Industries Komáromban építi fel új üzemét. A beruházás értéke három év alatt eléri a 8,6 milliárd forintot, első lépésben 120 új munkahelyet hoznak létre, később a foglalkoztatottak száma elérheti a 250-et.