2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
Az első negyedévben a Jégvarázs című film röpítette csúcsra a Disney bevételeit. A királylányt, sok éneklést és romantikát tartalmazó tipikus Disney-történet csak a mozikban 1,2 milliárd dollárt hozott, ehhez jönnek még a DVD-k, bögrék, pólók, poszterek.

Megugrott a Walt Disney Co. amerikai médiakonglomerátum negyedéves nyeresége, a cég nettó profitja 2014 első három hónapjában 27 százalékkal emelkedett, elérve az 1,92 milliárd dollárt. A Disney minden üzletágánál javult az üzleti eredmény.

Különösen sokat segített a jobb bevételi mutató elérésében a Jégvarázs című film, amelynek Blu-ray eladásai és digitális letöltései rekordot döntöttek Robert Iger vezérigazgató szerint. A Jégvarázs közel 1,2 milliárd dolláros bevételt ért el a mozikban világszerte, azóta pedig jól fogy a zenéjét feldolgozó CD, van okostelefonokra készült játékprogram és az egyéb kiegészítő termékek (bögrék, pólók, poszterek) iránt is nagy a kereslet.

Jay Rasulo pénzügyi igazgató szerint az első negyedévben a Disney boltjaiban legjobban fogyó 10 termék közül 9 valamilyen formában kapcsolódott a Jégvarázshoz. Robert Iger szerint a Jégvarázs valószínűleg benne van az öt legnépszerűbb termékcsaládjuk körében, és ezt ki is akarják használni a következő években.

A Disney negyedéves bevétele éves alapon 10 százalékot nőtt, 11,6 milliárd dollár volt. A legtöbb bevételt, 5,1 milliárd dollárt, a televíziós üzletág termelte (hála olyan csatornáknak, mint az ESPN, vagy az ABC), a második helyen a mozi üzletág szerepelt 1,8 milliárd dollárral.

(Fotó: Disney, Youtube)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG