1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

KKV
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. azért zárta ki a Közgép és a Magyar Aszfalt Marcali MK 68 konzorciumát, mert a hídépítő szakember életrajzát ugyan csatolta, de nem dokumentálta azt, hogy az illető jogosult a felelős műszaki vezetésre is. A KDB az érvelést elfogadta.

A Közbeszerzési Döntőbizottság elutasította a Marcalit elkerülő út építése kapcsán a Közgép és a Magyar Aszfalt Marcali MK 68 konzorciuma jogorvoslati kérelmét, jogosnak minősítette a konzorcium kizárását a versenyből.

A 68. számú főút Marcalit elkerülő szakaszára kiírt nyílt közbeszerzésre a felhívást december végén tette közzé a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A becsült kivitelezési költség 3 milliárd 179 millió forint volt. A NIF a legolcsóbb ajánlatot szándékozott nyertesnek nyilvánítani.

A felhívásra 5 ajánlat érkezett, a nyertes a Teereg-Asdag Kft. lett 2 milliárd 958 millió forinttal. A Marcali MK 68 konzorcium ajánlata 3 milliárd 176 millió forint volt.

A Marcali MK 68 konzorcium az eredményt megtámadta a KDB előtt, mivel a nyertes cég nem tett eleget hiánypótlási kötelezettségének. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. újra értékelte az ajánlatokat, és egyedül érvényes ajánlattevőként az EuroAszfalt Kft-t nyilvánította nyertesnek. Az ajánlat 3 milliárd 186 millió forint volt.

A Közgép-Magyar Aszfalt konzorciuma ezt a döntést is megtámadta a KDB-nél, mivel jogellenesnek tartotta a kizárását. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. azért zárta ki a konzorciumot, mivel a hídépítő szakember életrajzát ugyan csatolta, de nem dokumentálta azt, hogy az illető jogosult a felelős műszaki vezetésre is. A KDB az érvelést elfogadta, és a jogorvoslati kérelmet elutasította - derült ki a Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent határozatból.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG