6p
KKV
Bár csökkent a felszámolások és a kényszertörlések száma, illetve több vállalkozás fizette ki határidőben számláit, a magyar gazdaság szereplői azonban nem dőlhetnek hátra, mert éves szinten továbbra is magas bedőlési arány jellemzi a magyar gazdaságot.

Csökkenő felszámolások, végelszámolások és kényszertörlések

A felszámolások és csődeljárások mellett 2012 tavaszától megjelent a kényszertörlési eljárás is, melyekből az elmúlt 12 hónap alatt több mint 40 ezer indult. Némileg javult a kép 2015 első negyedévében, mivel az év első három hónapjában több mint 8700 ilyen eljárás indult az előző negyedév 9600 eljárásával szemben, mely alapján ezen időszakban 10 százalékot csökkent a kényszertörlések száma. Kényszertörlési eljárásokat például abban az esetben indítanak meg, ha egy cég nem található a székhelyén, nem érhető el, nem adott le beszámolót, vagy nem teljesítette adófizetési kötelezettségeit – derült ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből.

Felszámolások, végelszámolások és kényszertörlések számának alakulása
2014 és 2015 első negyedévében. Forrás: Bisnode


A kényszertörlések átvették a hitelezők által kezdeményezett felszámolási eljárások egy részét, ugyanakkor 2015 első negyedévében a felszámolások száma is csökkent, mivel alig több mint 3000 ilyen eljárást regisztráltak ez első 3 hónapban, míg 2014 első három hónapjában ez a szám a 4500-at is meghaladta.  A végelszámolások tekintetében azonban minimális volt a csökkenés; az első negyedévben a tavalyi évhez hasonlóan, közel ugyanannyi – 2450 körüli – eljárást regisztráltak.

A Bisnode Bedőlési Index továbbra is magasan

A Bisnode Bedőlési Index mértéke (felszámolások és csődeljárások cégszámhoz viszonyított 12 hónapra vonatkozó aránya) kiváló mutatószám a cégek fizetésképtelenségének megállapítására, illetve az egyes szektorok teljesítményének összehasonlítására, mivel ez tisztán a hitelezők felé történő tartozások miatti fizetésképtelenség jelzésére szolgál.

2014 első negyedévében 2,53 százalékos Bisnode Bedőlési Index-el kellett számolnunk. 2015 első negyedévében sajnos valamivel nagyobb, 2,99 százalékos Bisnode Bedőlési Indexet kaptunk. A kényszertörléseket egy része szintén fizetésképtelenség miatt indul. A BBI értéke rosszabbodott, ami azt mutatja, hogy az elmúlt 12 hónapban több cég dőlt be, mint a 2013 II. negyedév-2014 I. negyedév közötti időszakban. Az első negyedéves teljesítmény bizakodásra adhat okot, mivel a két negyedév tekintetében csökkent ezen eljárások száma, azonban ezek az eredmények ideiglenesek is lehetnek, ezért a gazdasági szereplőknek továbbra is körültekintő üzletkötés javasolt, amennyiben utólagos fizetést engedélyeznek vevőjüknek.

A vendéglátás magasan a legkockázatosabb szektor

A Bisnode csoport negyedévente közzéteszi a szektorok bedőlési arányait tartalmazó listáját a gazdaság szereplőinek tájékoztatása érdekében.

A legkisebb bedőlési aránnyal rendelkező iparágak listáján hosszú ideje hasonló szektorok szerepelnek. Az egészségügy és az oktatás régóta a lista élén állnak.  A legkisebb bedőlési aránnyal rendelkező iparágak listáján hosszú ideje hasonló szektorok szerepelnek. Az egészségügy és az oktatás régóta a lista élén állnak.  Az építőipar évek óta a legkockázatosabb iparágnak számított hazánkban.  Tavaly ilyenkor először előzte meg a listán a vendéglátás, ami azóta is tartja „vezető” helyét a legnagyobb bedőlési arányú szektorok listáján. A gépjármű-kereskedelem és a kiskereskedelem pozíciója sokat romlott az elmúlt időszakban, míg a nagykereskedelem és az élelmiszergyártás javított az előző évhez képest.

A 10 legkisebb bedőlési arányt felmutató iparág az elmúlt 12 hónapban

Megyei szinten Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dől be a legtöbb vállalkozás. A megyére jellemző bedőlési arány 4,29 százalék volt, amit Heves megye követ, ahol 3,88 százalékos volt a fizetésképtelenségi index értéke 2015 első negyedévében. A fővárosi cégek fizetésképtelenné válásának valószínűsége is magas, 3,40 százalék. A Komárom-Esztergom és Pest megyével üzletelő vállalkozások vannak a legnagyobb biztonságban, ezeken a területen ugyanis a legkisebb a felszámolás vagy csődeljárás alá kerülő cégek aránya.

A 10 legnagyobb bedőlési arányt felmutató iparág az elmúlt 12 hónapban

Mi várható idén?

Ha az idei első három hónapot összevetjük az előző év azonos időszakával, biztató jelként könyvelhető el, hogy mind a felszámolások, mind a kényszertörlések, de a végelszámolások száma is csökkent. Mivel azonban a Bisnode Bedőlési Index értéke az elmúlt 12 hónapot vizsgálva nőtt, nem nyugodtatunk meg, mert az érték az előző évihez képest emelkedett. A vendéglátás már stabilan átvette az építőipar helyét a legkockázatosabb iparágak listáján. Ez a jövőben is hasonlóan alakul, mivel a két legkockázatosabb szektor közötti különbség nagy, bár a nyári szezon biztosan mérsékelt fejlődést hoz a szezonalitásnak igencsak kitett iparágnak. A nyári szabadságok idején még több külföldi turista számára válik érdekes célponttá Magyarország, ami szintén segíthet a vendéglátásban dolgozó cégek helyzetén.

A vállalkozások számának tekintetében hosszabb távon is csökkenő cégszámmal kell számolnunk, amihez még kérdéses, hogyan fognak a fizetésképtelenségi eljárások számai viszonyulni. Sajnálatos módon a GKI előrejelzése csak átmenetinek értékeli a kedvező jeleket, és a látványosan kedvező 2014. évi statisztikai adatokat jórészt átmeneti tényezőknek és indokolatlanul súlyos áldozatoknak tulajdonítja. Az intézet azt valószínűsíti, hogy a magyar gazdaság teljesítménye 2015-ben lényegesen gyengülni fog a tavalyi évhez képest.

Cégek bedőlési aránya az egyes megyékben az elmúlt 12 hónapban

Az idei év eleji kedvező jeleknek, a csökkenő eljárások számának nem örülhetünk maradéktalanul, mert a magyar cégek, amennyiben nem tudják számláikat határidőben kifizetni, több időt késnek, mint korábban. A hitelezőket is megterheli ez, mivel tovább kell pénzükre várniuk. A Bisnode ezért továbbra is azt javasolja a cégvilág szereplőinek, hogy szerződéskötés előtt alaposan vizsgálják meg partnerük fizetőképességét, minősítsék a cégeket, és ez alapján határozzák meg a fizetési feltéteket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG