2p
KKV
A horvát kormány és a Mol között folyó tárgyalások következő fordulóján az INA irányítási jogainak kérdése lesz a legfőbb téma.

A Jutarnji List című zágrábi napilap a horvát tárgyalóküldöttséghez közel álló forrásra hivatkozva azt írta, hogy az INA irányítási modelljét össze kell hangolni a horvát joggal, ami azt jelentené, hogy az ügyvezető igazgatók kulcsfontosságú jogosultságai újra az igazgatósághoz kerülnének.

Aggályos lehet a megállapodás?

Az INA jelenlegi irányítási modelljéről Ivo Sanader volt horvát kormányfő és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója állapodott meg - emlékeztetett a lap, hozzátéve, hogy a megállapodásban foglaltak ellentétesek a kereskedelmi társaságokról szóló horvát törvénnyel, mert jelentősen csökkentik az igazgatóság jogait és kötelezettségeit, és szinte minden hatáskört az ügyvezető igazgatókra ruháznak át.

Ilyen módon a Mol teljesen átvette az uralmat az INA felett: minden döntést Budapesten hoznak meg vagy hagynak jóvá, az INA pedig a magyar olajcég egyik leányvállalataként működik - írta a Jutarnji List, mint fogalmaztak: a horvát gazdasági jog ismerői már rég óta figyelmeztetnek erre a problémára.

Megállapodásra törekednek

Varga Mihály gazdasági miniszter néhány nappal ezelőtti szavait idézve a horvát lap azt írta, hogy a Mol kivonulhat az INA-ból. "Közös érdekünk, hogy ez az ügy jogállami, kulturált keretek között rendeződjön. Az egyik lehetséges megoldás az, hogy a Mol eladja az INA-részvényeit. Ebben az esetben a vásárló lehetne a horvát kormány is" - idézte Vargát a Jutarnji List.

A horvát kormány a lapnak megerősítette: az egyik legfontosabb cél az, hogy megállapodás szülessen az új részvényesi szerződésről. A horvát tárgyalófél szerint a jelenlegi irányítási viszonyok nem tarthatók fenn attól függetlenül, hogy a Mol kivonul-e az INA-ból vagy sem. "A kormánynak tudatnia kell a Mollal és a potenciális új partnerekkel is, hogy a jelenlegi irányítási viszonyok nem tarthatók fenn. Nagy hibát követnének el, ha a Mol INA-részvényeit a jelenlegi jogokkal együtt adnák el egy új partnernek" - nyilatkozta egy kormány közeli forrás a Jutarnji Listnek.

A lap információi szerint a Mol és a horvát kormány közötti következő tárgyalási forduló a jövő hét közepére várható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG