A Magyar Nemzet keddi cikke szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a múlt hét végéig több mint 2 800 milliárd forintot fizetett ki a sikeres pályázóknak, a legjobban teljesítő régió a közép-magyarországi, amely 1 545 milliárdot kapott, a legjobban működő program pedig a gazdaságfejlesztési.
A lap szerint az NFÜ adataiból kiderül, hogy sok a gond az elakadt beruházásokkal, amelyekre a támogatást lekötötték, ám lehívni nem tudják. E vállalkozásokon segíthet a Magyar Nemzet információi szerint szeptemberben induló új önerőalap, amely várhatóan 50 milliárd forintból gazdálkodhat majd. Az alap visszatérítendő forrást nyújtana a pénzhiány miatt időben elcsúszott vállalkozásoknak ahhoz, hogy befejezhessék beruházásaikat, s ne kelljen lemondaniuk az elnyert támogatásról.
Az Állami Számvevőszék augusztusban nyilvánosságra hozott vizsgálata szerint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) 2007-2011. között rendelkezésre álló 270,2 milliárd forintos forrást nem használták fel az elvárható hatékonysággal. A forráslekötöttség mértéke ugyanis 60 százalék körüli volt 2011. végén, míg a kifizetések aránya alig haladta meg a 20 százalékot. Részletek >>
Még tovább szorítanak az amerikaiak a kubaiakon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





