1p
KKV
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szerint jogtalanul kér többletdíjat a csekkes befizetések után a Pannon és az Invitel - közölte a civil fogyasztóvédelmi szervezet
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szerint jogtalanul kér többletdíjat a csekkes befizetések után a Pannon és az Invitel - közölte a civil fogyasztóvédelmi szervezet

A két távközlési cég ugyanis a számla csekken történő befizetése után plusz díjat számít fel ügyfeleinek. Az OFE álláspontja szerint többletdíj csak többletszolgáltatás után kérhető, a számla kiállítása pedig a szolgáltatás elengedhetetlen része, így a két társaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít meg.

Az MTI érdeklődésére az Invitel közölte, hogy nem a számla kiállításért kér pénzt, kizárólag azt az összeget terheli az előfizetőkre, amelyet a társaság maga is megfizet a Magyar Posta Zrt.-nek közvetített szolgáltatása díjaként. Az elmúlt hónapban részletesen tájékoztatták valamennyi ügyfelüket, hogy a Magyar Posta Zrt. által a csekkes befizetéskor a telefontársaságra kirótt összeget - befizetésenként mintegy 80 forintot - a társaság a továbbiakban nem vállalja át az előfizető helyett. Az ügyfelek a részletes tájékoztatást követően nem éltek panasszal.
   
Az Invitel tájékoztatása szerint a díjfizetési kötelezettségen nem kívánnak változtatni, tekintettel arra, hogy nem rejtett költségként kerültek a számlára a kifogásolt összegek, hanem előzetes tájékoztatás és az Általános Szerződési Feltételek rendelkezései alapján. Egyben felhívják a figyelmet arra, hogy a csekkes befizetések elkerülésével ez a pluszköltség elkerülhető. A Telepont üzletekben a személyes vagy a csoportos beszedési megbízás választásakor az ügyfelek mentesülnek a csekkes befizetés költségei alól.
   
A Pannon az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy augusztus 21-től módosítja Általános Szerződési Feltételeit, amelynek értelmében a postai úton történő telefonszámla befizetésekért bruttó 120 forintos díjat számít fel számlás és Új Generációs Kártyás előfizetőinek. A díj bevezetése a Pannon megítélése szerint jogszerű. A módosítást a szabályok szerint megfelelő időben és módon közleményben nyilvánosságra hozta, előfizetőit erről tájékoztatta.
   
A Pannon is arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarországon számos olyan elektronikus számla-befizetési mód áll az ügyfelek rendelkezésére, amelyek igénybevételéért a Pannon nem számít fel külön díjat.

Minden megy tovább a Postánál
Lecsekkolják a csekkeket
Postai sorbanállás sárga csekkekkel: van remény

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG