1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

KKV
Az alapvető jogok biztosa szerint környezetvédelmi törvénybe ütközik az a rendelkezés, amely szerint a vendéglátóhelyek, zenés szórakozóhelyek üzemeltetéséhez nem szükséges működési engedély, hanem elegendő a megnyitás bejelentése a hatóságnál; Szabó Máté a nemzetgazdasági miniszterhez fordult, kérve az ilyen típusú helyek engedélyezési eljárásának visszaállítását.

Az ombudsmani hivatal közleményében azt írta, Szabó Máté egy keszthelyi ügy vizsgálatakor megállapította: a bejelentés jogintézménye nemcsak környezetvédelmi, de közbiztonsági kérdéseket is felvet, illetve aggályos az is, hogy a kereskedelmi tevékenység bejelentésekor nem érvényesülnek megfelelően az ügyfél jogai, pedig ez érinti a közvetlen környezetben lakók jogait, érdekeit is.

A keszthelyi jegyző a kereskedelmi tevékenység nyilvántartásba vételekor nem győződött meg arról, hogy a bejelentő jogosult-e a tevékenység folytatására, rendelkezik-e zajkibocsátási határértékkel, és nem végzett hatósági ellenőrzést a helyszínen - idézte az esetet az ombudsmani hivatal, amely szerint - egy kormányrendelet alapján - mielőtt az üzemeltető megkezdi a tevékenységét, úgynevezett zajkibocsátási határértéket kell kérnie a környezetvédelmi hatóságtól és azt nem lépheti át.

A mulasztás miatt a jegyző csak a megnyitás után állapította meg, hogy az üzemeltetők nem rendelkeznek zajkibocsátási határértékkel, illetve csak ezt követően kötelezte őket arra: végezzenek zajmérést és kérelmezzék a határérték megállapítását, illetve annak betartásával teljesítsék a jogszerű működés feltételeit. A jegyző ugyan megállapította a jogsértést a csendháborítás miatt, de nem korlátozta az éjszakai nyitva tartást - olvasható a közleményben.

Mindebből Szabó Máté arra következtetett: törvénybe ütközik, hogy a zenés szórakozóhelyek, vendéglátóhelyek működéséhez nem szükséges működési engedély, a hatósági bejelentés a megnyitásról pedig nem elegendő.

Az alapvető jogok biztosa ezért a nemzetgazdasági miniszterhez fordult a jogszabály módosítása miatt, illetve felkérte a minisztert, hogy a módosításkor legyen tekintettel a környezetvédelmi törvényre és az üzemeltetéssel érintettek jogorvoslathoz való jogának biztosítására is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG