1p
KKV
Egy lépéssel közelebb került a tudomány a láthatatlanná tevő anyaghoz - jelentették amerikai kutatók a Nature és a Science című folyóiratokban megjelent tanulmányukban.
Egy lépéssel közelebb került a tudomány a láthatatlanná tevő anyaghoz - jelentették amerikai kutatók a Nature és a Science című folyóiratokban megjelent tanulmányukban.

Első ízben sikerült ugyanis háromdimenziós objektumokat egy mesterségesen előállított, a fényt a tárgyról "elhajlító" anyag segítségével eltüntetni. Korábban ez csak nagyon vékony, szinte kétdimenziós téridomokkal sikerült.

A berkeleyi Kaliforniai Egyetem Xiang Zhang vezette kutatócsoportja az úgynevezett "metaanyagok" felhasználásával fejlesztette ki a burkot, amelynek újabb verziója talán képes lehet arra, hogy a látható fénysugarak elől elrejtsen tárgyakat vagy élőlényeket.

A világ objektumait azért érzékeli az emberi szem, mert a fény szétszóródik rajtuk, s a sugarak közül némelyeket elnyelnek, másokat pedig visszavernek. A láthatatlanná tevő köpeny "metaanyagai" alkalmasak a radarok megtévesztésére a rádióhullámok elhajlításával, de a fény és más hullámok - akár a tengeri hullámok - eltérítésére is. Anyagukat fém és a nyomtatott áramkörökhöz felhasznált kerámia, teflon vagy szénszálas kompozitok alkotják. A látható fénysugarakkal szemben úgy viselkednek, ahogyan egyetlen más anyag sem: kitérítik a nyalábokat, gyakorlatilag maguk köré irányítják azokat, és sem árnyékot nem vetnek, sem vissza nem tükröződnek.

Az előállítás különbözik a lopakodókhoz használt technológiától, mivel ebben az esetben a repülők láthatók maradnak, de minimálisra csökken a radarkeresztmetszetük, így a hagyományos lokátorokkal nehezen követhetők.

A láthatatlan anyag kifejlesztését többek között az amerikai hadsereg finanszírozza. A hétmérföldes csizmácska még várat magára.

Már nem csak a pénzre utaznak a láthatatlan betörők

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG