A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: gazdasági értelemben Zalaegerszeg nehezen megközelíthető település, a kormány ezért két döntést hozott: be kell fejezni a 76-os főút nyomvonalán megkezdett négysávosítást, hogy 2018-ig Zalaegerszeg és Balatonszentgyörgy között gyorsforgalmi út csatlakozzon az M7-es autópályához.
És legalább ennyire fontos, hogy Zalaegerszeg közelebb kerüljön a nyugati határhoz is, ezért az M9-es autópálya nyomvonalának építését itt kezdik el, Zalaegerszeg és Vasvár között valósulhat meg az első szakasz, amelynek építése 2018-ig elindul - tette hozzá a miniszter.
A Zalaegerszeg és Vasvár közötti szakasz építésével kezdődik az M9-es gyorsforgalmi út építése - közölte Lázár János a Zalai Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kecskeméten lesz a legnagyobb magyarországi autógyár
43 perce
-
Nincs ingyenebéd: pörgetjük az AI-t és ezt bizony ki kell fizetni
körülbelül 1 órája
-
Itt a döntés, szeptembertől sokkal több olaj lesz a piacon
körülbelül 1 órája
-
Lengyelország nem lazít, már Von der Leyenékkel is letárgyalták
2 órája
-
Váratlan fordulat: megzuhanhat az olajár?
3 órája
-
Egy gyanúsított már megtört? Új fejlemények az újvidéki tragédia ügyében
3 órája
-
A németeket is kezdi zavarni, ami Gázában történik
4 órája
Mfor.hu Top24
- Előzetesbe került a volt miniszter is a Budapest-Belgrád vasúton történtek miatt
- Valter Attila utat törhet a legjobbak közé fiatal utódainak is
- Teljesen eltűnhet a magyar termés egy közkedvelt gyümölcsből
- Új korlátozásokat vezet be a MOHU
- Halálos agyevő amőba-fertőzés: így cselezhetjük ki a láthatatlan ellenséget
- Ötszáz éve aludt, most kitört az orosz vulkán
- Hiába az ígéretek, tovább borzolják a budapestiek idegeit a helikopterek
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV
Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV
Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
Heti top
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
- Magyarországon „érezhetően nagyobb a jólét, mint Németországban”, mondta egy német politikus Budapesten 2025. július 31. 07:09
- Itt az orosz válasz Trump fenyegetésére 2025. július 29. 12:27
- Már megint szembe megy a fejlett világgal a kormány 2025. július 28. 11:43
Havi top
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
- Átlépett egy határt a forint 2025. július 14. 18:38
A privátbankár ajánlja
Friss
Makro / Külgazdaság
Kecskeméten lesz a legnagyobb magyarországi autógyár
Szijjártó Péter nagy bejelentést tett a Hungaroringen.
43 perce
Nemzetközi
Lengyelország nem lazít, már Von der Leyenékkel is letárgyalták
Marad a határellenőrzés az uniós határokon is, majd szeptemberben megnézik, mire jutottak.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Merész színek, formabontó megoldások
11:11
-
TRIBE: különleges dizájnhotelek Európa új pontjain
13:01
-
Mozart városa – ahol ma mindenki őt ünnepli, de egykor elzavarták onnan
11:11
-
Török turisztikai számok az idei első félévről
17:05
-
Egy méltatlanul mellőzött kistestvér: átadták a felújított Dandár fürdőt
13:01
A vidék hírei
-
Változások a TritonLife-nál – új tulajdonosi háttér, erősödő pénzügyi NER szereplők
16:45
-
Halálos baleset a 25-ös úton
11:35
-
Horváth László: Figyelni kell arra, amit Dopeman most mond
07:49
-
Tüntetést tartott Hadházy Ákos Hatvanpusztán – a rendőrség megtiltotta az emelőkosár használatát
17:26
-
Mezőkeresztes visszavonta az önazonossági rendeletét, pedig elsők voltak a bevezetésében
11:49
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
Olyan választ kapott Donald Trump Samuel L. Jacksontól, hogy a fal adja a másikat
2025. augusztus 3. 13:29
-
Itt az orosz válasz Trump atomtengeralattjáróira – hadihajók futottak ki
2025. augusztus 3. 11:48
-
Újabb nagy földrengés a Távol-Keleten
2025. augusztus 3. 09:29
-
Vasárnap kivételesen nem csak az orosz drónok és bombák gyilkoltak Ukrajnában
2025. augusztus 3. 12:37
-
Lengyelország nem lazít, már Von der Leyenékkel is letárgyalták
2025. augusztus 3. 16:12
