Az idén szeptemberben az ágazat teljesítménye 9,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a nyers és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint egyaránt, a 2013 augusztusihoz mérve 0,9 százalékkal bővült szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva. Az építőipar termelésének folyóáras értéke 194,3 milliárd forint volt szeptemberben. Az idén az első kilenc hónapban 8 százalékos növekedést mért a KSH éves szinten.
Az MTI-nek a szeptemberi adatközlést követően szakértők azt nyilatkozták: az ágazat lendülete várhatóan megmarad a következő hónapokban is, többen két számjegyű növekedést jósoltak az év hátralévő részére és 2014-re is. Megjegyezték, hogy a bővülésben kulcsszerepet játszanak az állami beruházások.
Tavaly októberben az építőipar teljesítménye 1,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a 2012 szeptemberinél 2,2 százalékkal volt alacsonyabb, a termelés folyóáras értéke 160,1 milliárd forint volt.
A Központi Statisztikai Hivatal ma teszi közzé az építőipar októberi adatait.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ismét ellenzéki politikusokat zártak be Isztambulban
körülbelül 1 órája
-
Börtönbe kell vonulnia Töröcskei Istvánnak
körülbelül 1 órája
-
Kétséges, hogy igaz-e, amit a kínai sárkányrepülős állít
2 órája
-
Kárpótlást kapnak a parajdi bányamunkások
2 órája
-
SZÉP kártyások figyelem: erre számíthatnak, akik túl sokat költenek a barkácsáruházakban
3 órája
-
Szörnyű örökséget hagyott hátra Matolcsy György
3 órája
-
Verseny nélkül kapta meg a Mol a BME-t fenntartó céget
4 órája
Mfor.hu Top24
- Hadházy Ákos: Ilyen vidáman telik Schadl György házi őrizete
- Százmilliókat vesz ki az emberek zsebéből is a kormány az átláthatósági törvénnyel – Ez Viszont Privát
- Orbán Viktorék ennek a statisztikának nagyon nem örülnének
- Sulyok Tamás visszadobta Semjén Zsolték javaslatát
- Nyilvánosságra hozták a 15 éve titkolt győri szerződést az Audival
- Mégsem adják el a dunántúli NB II-es fociklubot – 10,5 milliót fizettek ki a távozó edzőnek
- Nem várt helyről kapott Karácsony Gergely némi bíztatást
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV
Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV
Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV
Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV
Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV
Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV
Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék.
Heti top
- Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek 2025. május 28. 10:19
- Nagy Márton rendelkezett egyet az éjjel – itt vannak a részletek 2025. május 30. 06:33
- Újraindulhat az Északi Áramlat? Az új német kancellár határozott választ adott 2025. május 25. 05:59
- Éjszaka megbillent a forint, méregdrága az euró 2025. május 28. 06:23
Havi top
- Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes? 2025. május 18. 08:18
- Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok 2025. május 18. 13:03
- Ennyi pénz kell egy nyugdíjasnak, hogy biztonságban érezze magát 2025. május 17. 14:40
- Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál 2025. május 8. 16:21
A privátbankár ajánlja
- Az orosz fegyverexport a padlón, de mi lesz az amerikaival? 2025. április 3. 05:42
Friss
Makro / Külgazdaság
Szörnyű örökséget hagyott hátra Matolcsy György
Közel 800 milliárd forintos veszteséggel zárta a 2024-es évet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
3 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42



Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes?
2025. május 18. 08:18
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Ennyi pénz kell egy nyugdíjasnak, hogy biztonságban érezze magát
2025. május 17. 14:40
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
top 24
-
Szörnyű örökséget hagyott hátra Matolcsy György
2025. május 31. 12:41
-
Bukásra áll a Moody's-nál Magyarország
2025. május 31. 08:20
-
Elég volt a harcból, 15 éve csak harcolunk! Az utca embere a Harcosok Klubjáról
2025. május 31. 10:29
-
Nekimentek a bankok a kamatstopnak – megdöbbentő bejelentés érkezett
2025. május 30. 16:47
-
Jöhet a fordulat a benzinkutakon
2025. május 31. 09:06
