A 2012 novemberében indult kutatás eredményeképpen a Capriovus Kft. kifejlesztette a természetes eredetű antioxidánsokkal és omega-3 zsírsavakkal dúsított száraztészta prototípusát. A Trikolór tészta hozzájárulhat a fogyasztók egészségvédelméhez, általános egészségi állapotának javításához - írták.
A K+F propjekt a Capriovus Kft. szigetcsépi telepén valósult meg a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karával együttműködésben. A projekt elsődleges célja a tojótyúkokat érő hőstressz hatások mérséklése, valamint a tojás, mint alapanyag minőségének javítása, a másodlagos cél a tészta természetes antioxidánsokkal és omega-3 zsírsavakkal történő dúsítása volt.
A vállalkozás közleménye szerint több mint 23 éve foglalkoznak tojásfeldolgozással, tojástermékek és tojásporok előállításával. A fejlesztésnek köszönhetően a vállalat 3 munkahelyet tud megőrizni, így jelenleg 65 dolgozót foglalkoztatnak. A nyilvános cégadatok szerint a kft. nettó árbevétele tavaly 2,38 milliárd forint volt, míg 2012-ben 2,43 milliárd forint volt.
Természetes, bioaktív anyagokkal dúsított tésztát fejlesztett összesen 146 millió forintos beruházással a budapesti Capriovus Kft., amely a kutatás-fejlesztési (K+F) projekthez több mint 94 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán - közölte a tojásfeldolgozással, tojástermékek gyártásával foglalkozó társaság.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Erős kritika Nagy Mártonéknak, a kriptocég lábbal szavaz
20 perce
-
A pápa gazdaságkritikát is megfogalmazott karácsonyi beszédében
41 perce
-
Az ukránok szerint az oroszok 1,2 millió embert veszítettek
körülbelül 1 órája
-
Volodimir Zelenszkij erőset üzent Putyinnak karácsonyi beszédében
2 órája
-
Oroszország atomerőművet létesítene a Holdon
2 órája
-
Joggal félhet az elnökválasztástól Volodimir Zelenszkij
3 órája
-
Az amerikaiak engedélyt adtak a szerb NIS-nek, de nem olajvásárlásra
3 órája
Mfor.hu Top24
- Felfedte Varga Mihály, mennyire elégedett a saját idei teljesítményével
- Nagy változás jön a KRESZ-ben
- Leó pápa karácsony estéjén eltorzult gazdaságról, a szegények megsegítéséről beszélt
- Az ÁSZ 13 állami alapítvány és egyesület pénzügyeit ellenőrizte
- A végtelenül humoros Mészáros Lőrinc idén sem tréfált az üzletben
- Igyekszik az emberek kedvében járni Takács Péter?
- Zelenszkij közzétette a 20 pontos amerikai-ukrán béketervet
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
Heti top
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt 2025. december 23. 12:43
- Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt 2025. december 23. 16:00
- Megszületett a döntés Brüsszelben – Ursula von der Leyen vagy Orbán Viktor lehet a boldogabb? 2025. december 19. 06:43
Havi top
- Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva 2025. december 10. 15:45
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
Friss
Vállalat
Erős kritika Nagy Mártonéknak, a kriptocég lábbal szavaz
A hazai validátor felfüggeszti szolgáltatásait.
20 perce
Kultúra
A pápa gazdaságkritikát is megfogalmazott karácsonyi beszédében
Az idegenek mellett is kiállt.
41 perce
Nemzetközi
Az ukránok szerint az oroszok 1,2 millió embert veszítettek
Mintegy 1 201 230 katonát, a háború kezdete óta.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Ki, mikor, mennyit? Borravalók 2025-ben
07:26
-
GELATISSIMO 2026: Európa legjobb fagylaltkészítői Stuttgartban mérik össze tudásukat
09:17
-
Dubaj is készül már az ünnepekre
07:08
-
Félrevezette utasait a Ryanair – az olasz versenyhatóság keményen lecsapott
14:54
-
Port Polska: már épül Európa legnagyobb repülőtere
08:48
A vidék hírei
-
Nesze Eger, itt a kormány karácsonyi ajándéka, köszönd meg szépen, hogy befizetheted a sarcot!
09:28
-
Rekordméretű napelempark épülhet Heves megyében
14:12
-
Sior: rajzok haza 54.
09:55
-
Karácsonyi Magyar Közlöny: nő a minimálbér, bővülnek az otthontámogatás szabályai
09:50
-
Börtönt kaphat, aki megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat Szlovákiában
07:56
legolvasottabb
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
top 24
-
Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
2025. december 24. 12:58
-
Szörnyű tragédia történt – már meg is van az oka
2025. december 24. 15:07
-
Brüsszel beszólt Washingtonnak
2025. december 24. 15:24
-
Varga Mihály kisebbfajta csodát tett a forinttal – de mi lesz 2026-ban?
2025. december 24. 12:38
-
Robbantásos merénylet a Kremltől délre
2025. december 24. 14:37




