A Lidl Magyarország tavaly márciusban indította el magyar beszállítói programját, mellyel célja, hogy még több magyar terméket kínáljon vásárlóinak, és még több hazai beszállítóval működjön együtt. A program első éve pozitív eredményekkel zárult. 327 féle magyar termékkel bővült a kínálat, és az év során 26 új magyar taggal bővült a beszállítói hálózat, a magyar termékek forgalma pedig 17 százalékkal magasabb, mint a program indulását megelőzően.
A Lidl a magyar beszállítóinak lehetőséget ad arra is, hogy - csatlakozva az áruház nemzetközi hálózatához - termékeik külföldi Lidl áruházakba is eljussanak. Ezen a területen is sikeres a program, míg egy éve 36 magyar beszállító 106 terméke volt elérhető 9 különböző európai országban, ma már 55 magyar beszállító 178 féle termékéhez juthatnak hozzá 10 európai ország Lidl vásárlói. Az exportnövekedés kiemelten érinti a friss zöldségeket és gyümölcsöket, hiszen ezek iránt nőtt leginkább az igény a szomszédos országokban.
Több magyar terméket forgalmaz a Lidl és jóval többet is vesznek meg, mint egy évvel korábban - közölte a Privátbankárral a cég.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Így buktatnák meg Netanjahut Izraelben – új szövetség alakult
6 perce
-
Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
36 perce
-
Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
körülbelül 1 órája
-
Kettős csapdába került, mi lesz így a Balatonnal?
2 órája
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2 órája
-
A debreceni Izrael elleni meccs miatt áll a bál Írországban – megszületett a döntés
4 órája
-
Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
4 órája
Mfor.hu Top24
- Jövő héten kiderül, hogy pörög a magyar export
- „Döbbenetes, ami zajlik”: kettős présben a Balaton, mi lesz így a tóval?
- Már most óriási botrány lett Izrael debreceni mérkőzéséből
- Csaknem öt év szünet után tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter – videóval
- Elengedték azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Pétert
- Íme a longevity fel nem ismert, 350 milliárd dolláros piaci rése
- A katáról és a vagyonadóról is fontos bejelentést tett Magyar Péter
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Nemzetközi
Így buktatnák meg Netanjahut Izraelben – új szövetség alakult
Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a „változás tömbje” néven.
6 perce
Nemzetközi
Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Öt olcsó lakással spóroltak több mint nyolcmilliárd forintot egy kastély vevőjének2026. szeptember 27. 08:00 -
A feldarabolást is megfontolná Noel Tata, hogy elkerülje a 120 milliárd dolláros IPO-t2026. szeptember 26. 16:55 -
Szénbányászból lehet dollármilliárdos a 32 éves AI-vállalkozó2026. szeptember 26. 16:50 -
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Milliós bírságot kaphat a cég, amely nem kap észbe néhány hónapon belül
15:08
-
Bejön a lakosságnak a kormány új ígérete
14:14
-
Lesz mit várni: érdekes adatok érkeznek a magyar gazdaságról
13:05
-
A globális élelmiszerellátás kulcsa a műtrágya, de kinek a kezében vannak az ásványkincs-lelőhelyek?
12:14
-
Magyar Péter fontos bejelentéseket tett, ez sokakat érinthet
11:35
Turizmus Online cikkei
-
Hatalmas lavina zúdult a nepáli Himlung Himal alaptáborára, legalább 10-en eltűntek
08:33
-
Hétfőn Zágrábban van dolga? Akkor nem árt erről tudnia
16:31
-
Elhagyott biztosítói székház volt, designközpont lett
12:34
-
Két Abigél a háttérben – fő helyen egy szerethető étterem
15:06
-
Boros Botond: Visit Hungary tervek
13:40
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
2026. szeptember 27. 05:45
-
Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
2026. szeptember 27. 09:35
-
Váratlan lépésre szánta el magát Orbán Viktor
2026. szeptember 27. 08:46
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
2026. szeptember 26. 17:15



