Még nem döntötte el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy kérje-e Brüsszeltől az Auchan-Cora-felvásárlás engedélyezésének jogát - írta hétfői számában a Népszabadság a versenyhivatalra hivatkozva.
A francia Auchan magyarországi leányvállalata, az Auchan Magyarország Kft. tavaly december végén jelentette be, hogy a Cora hipermarketlánc addigi tulajdonosa, a belga Louis Delhaize-csoport végül nekik ígérte a hét magyarországi Cora hipermarketet. Mivel a fúzióban érintett cégek összforgalma meghaladja világszinten az ötmilliárd eurót, illetve cégenként a 250 millió eurót, ezért az Auchan itthoni terjeszkedése közösségi szintű ügy, amelyben elvileg az uniós versenyhatóságként is működő Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága is kimondhatja a végső szót.
Az Auchan március elején beadta az összefonódás iránti kérelmét Brüsszelben. A kinti versenyhatóságnak elvileg 90 napja van, hogy lefolytassa az eljárást, így ebben az esetben májusra dőlhet el, hogy vihetik-e a magyarországi Corákat.
A testület az összefonódási kérelmet elküldte a GVH-nak is, amely néhány napon belül eldöntheti, él-e a saját döntési jogkörével.
Májusra dőlhet el, viheti-e az Auchan a Corákat