Hatékonyan váltott stratégiát az Unilever, így a cég gyáraiban 2020 helyett már 2015-re teljesül az a teljesen önként vállalt cél, hogy minden, a gyártás folyamán keletkezett hulladékot újrahasznosítanak. A vállalás a gyárak több mint 50 százalékában – egészen pontosan 130 Unilever gyárban – már most teljesült, így reálisnak látszik az előre hozott határidő a többi 122 gyár esetében is. A vállalat által újrahasznosított hulladékmennyiség a valóságban több mint egy millió háztartás napi hulladéktermelésének felelne meg - tudtuk meg a cégtől.
Az Unilever három hazai gyárában is folyamatosan dolgoznak azon, hogy a Fenntarthatósági Tervben vállalt célkitűzéseket határidőre teljesíteni tudják. A cég közleménye szerint, ha minden jól halad, a magyar gyárak már idén is elérhetik a kitűzött célt. A nyíregyházi vegyiárú-gyárban, a veszprémi fagyigyárban és a röszkei élelmiszergyárban nemcsak a környezet hulladékterhelését, de kiadásokat is sikerült jelentősen mérsékelni. A vállalt cél elérése érdekében az Uniliver magyar gyárai például a szállítmányozás nagy részét átirányították a vasútra, új kazánokat szereztek be, csökkentették a vízfelhasználást, LED-világítást szereltek be a hagyományos izzók helyett. A gyárigazgatók a hulladék nagy mennyiségű csökkentéséről számoltak be, a legnagyobb kihívás egyelőre a CO2-terhelés csökkentése, a vállalat ebben is jó úton jár már.
Az Uniliver magyar gyárai idén elérhetik azt a kitűzött célt, hogy a keletkező hulladék 100%-át újrahasznosítják. Hogyan csinálják?
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Deutsch Tamás mentelmi jogát kikérték az Európai Parlamenttől
3 órája
-
Megorroltak az oroszok – kibővítették a szankciós listát
4 órája
-
Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
4 órája
-
Nézze meg, mire jutott a forint az euró és a dollár ellen!
4 órája
-
Csak a Molnak volt rossz napja hétfőn
5 órája
-
Putyin segítő kezet nyújtana Iránnak
5 órája
-
Évtizedek óta nem látott vendéget fogad Trump
6 órája
Mfor.hu Top24
- Mit üzennek Varga Mihályék Magyar Péter kormányának?
- Fontos hírt közölt a Magyar Telekom, ennek sok ügyfél örülhet
- Megvan, ki lehet Magyar Péterék adóügyi államtitkára?
- Aknát helyezett el vagy gesztust tett a leköszönő Orbán-kormány az utódjának?
- Kikérték Deutsch Tamás mentelmi jogát az Európai Parlamenttől
- Szijjártó Péter ott lesz az Országgyűlésben – megalakult a Fidesz frakciója
- Így kötne békét Irán
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Orbán Viktor ma végre tényleg törli a vétóját Ukrajna ügyében? 2026. április 22. 07:28
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
- Az járt jól, aki reggel váltott eurót 2026. április 21. 18:59
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Nemzetközi
Megorroltak az oroszok – kibővítették a szankciós listát
Sok új név felkerült a listára.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Csányi Sándor tovább növeli érdekeltségét a biztonságtechnikai piacon2026. április 27. 14:30 -
Újjáépíti a debreceni Pálma éttermet a magyar milliárdos2026. április 27. 06:30 -
Nem tesz jót a luxus látványa a férfiaknak: önértékelési gondokat és vásárlási kényszert okozhat2026. április 24. 15:30 -
A Futó család újabb nagy dobása: 65 millió eurós lakóprojekt indul Bukarestben2026. április 24. 06:30 -
Alig hihető: luxusautójában temették el a kínai férfit – a hatóságok kiásatják az autót2026. április 23. 15:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Magyar Péter rendeletet sürget: 90 napig is zárolhatná a NAV a gyanús átutalásokat
19:17
-
Megáldva és eltörölve, avagy az egyház újraírja a város kulturális terét
18:08
-
Gyorshír: Nyitrai Zsolt kizuhant a parlamentből, Szécsi Zoltán képviselheti a Fidesztől Egert és a megyét
15:34
-
Szécsi Zoltán is parlamenti képviselő lehet az új összetételű parlamentben, ahonnan nagy nevek távozhatnak
15:15
-
Szezonális parkolási rend lép életbe Egerben május 1-től
14:45
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
2026. április 27. 12:04
-
Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
2026. április 27. 07:19
-
Tényleg várják Magyar Pétert Brüsszelben, de lehet, hogy nem derül ki, mire jutottak
2026. április 27. 15:39
-
Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
2026. április 27. 06:28
-
Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
2026. április 27. 13:17
Megtörtént a bejelentés. 

