2p
KKV
Az Európai Unió 210 millió forint összegű támogatásával, 715 millió forintot meghaladó fejlesztést hajtott végre kecskeméti telephelyén a Hilti Szerszám Kft.

A cég közleménye szerint a komplex vállalati technológiafejlesztés című pályázati kiíráson elnyert támogatásból új gépeket és gyártósorokat szereztek be.   Az új, korszerű csarnokban az új termékek gyártását modern technológiák alkalmazásával végzi a cég. A fejlesztések eredményeként folyamatosan új termékek születnek, utóbbiak sorozatgyártását a kecskeméti telephelyen végzik.

A Hilti Szerszám Kft. a Hilti-termékek gyártója erős piaci pozícióval rendelkezik a szerszámgép-gyártás piacán. A cég 100 százalékos tulajdonosa Hilti AG, mely a magyar cég számára is biztosítja az értékesítési hátteret, a szakmai és technológiai támogatást. A magyarországi leányvállalat 1989-ben érkezett Kecskemétre.

Forrás: hilti.hu

Balogh László mérnök, a projekt vezetője az MTI kérdésére elmondta: a kecskeméti leányvállalat 2012-es árbevétele meghaladta a 4 milliárd forintot. A fejlesztés révén mára a foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 130 főt. Tájékoztatása szerint a kecskeméti leányvállalat ellátja a magyarországi piacot, de termelésének döntő hányadát exportálja, az anyavállalat hálózatán keresztül értékesíti.

Az 1941-ben alapított, az egész világot behálózó Hilti Csoport egy kis családi vállalkozásból jött létre. A Hilti Csoport több mint 120 országban van jelen az egész világon. Közel 20 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Üzemek, illetve kutató-fejlesztő központok vannak Európában, Amerikában és Ázsiában. A társaság központi irodája, ahol közel 1500 alkalmazott dolgozik, Schaanban található, a Liechtensteini Főhercegségben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG