1p
KKV
Az európai piac számára Magyarországon reméli elindítani elektromos tömegközlekedési találmányát Farkas László, Kaliforniában élő amerikai-magyar mérnök-üzletember.
 
A fejlesztési fázis lezárult, magyar gyártókat keresünk a megvalósításhoz - mondta a Los Angeles mellett élő mérnök. Farkas László mindenekelőtt magas hatásfokú, egyúttal tiszta és megújuló energiával működő városi autóbuszokat tervez. A járművek meghajtásának egy újdonság: nagy teljesítményű, vezeték nélküli energia-átviteli rendszer az alapja.

A minap a Los Angeles-i magyar főkonzulátuson tartott sajtótájékoztatón a mérnök kifejtette: az általa tervezett elektromos hajtású városi busz energiatárolója a megállókban töltődne fel az útfelszín alól. A folyamat negyven-ötven másodpercig tartana, észrevétlenül és minden zaj nélkül, miközben az utasok föl- és leszállnak. A találmány személyautók és tehergépkocsik energiaellátására is alkalmas.

Farkas László - aki a hatvanas években szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd később Dél-Afrikán keresztül kivándorolt Amerikába - elmondta: cége, az Energy Transport Technologies (ETT) egy másik vállalattal Kaliforniában is tervezi a "tiszta energiájú" technológia bevezetését. Ez ügyben tárgyalt Arnold Schwarzenegger kormányzóval és Antonio Villaraigosával, Los Angeles polgármesterével is, akik felkarolták elképzelését. Kezdő lépésként egyetemi városokban forradalmasítaná a buszközlekedést, a későbbiekben pedig az erősen környezetszennyező, dízel hajtású sárga iskolabuszokat alakítaná át.

Farkas László elmondta: Magyarországon is gyártókat keres a tiszta energia és közlekedés technológiáinak integrálására. Elképzelése szerint az elektromos buszok és energia-átalakítók előállításával a magyar autóbuszgyártás és az erősáramú elektronikai ágazat vezető helyzetbe kerülhetne az Európai Unióban.

Taroltak a magyar találmányok
Párnával a horkolás ellen
Defektes fityisz: búcsú a pótkeréktől?

MTI

 

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG