Az 5 milliárd forintból 2 milliárd forint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. ingatlanberuházásra és -vásárlásra fordítható 8,6 milliárd forintjából kell átcsoportosítani. A 4,2 milliárd forintos fejezeti tartalékból pedig 3 milliárd kerül át az NIF-hez.
A határozatban a kormány egyetértett azzal, hogy az Állami Autópálya Kezelő Zrt. alaptőkéje viszont 6 milliárd forinttal csökkenjen.
A NIF alaptőke-emelése adja azon költségek forrását, amelyek 2011 végéig merültek fel, az európai és hazai forrásokat biztosító támogatási szerződések terhére el nem számolható kiadásokból. Ezek körébe tartoznak az EU által támogatott infrastruktúra-projekteknél utólagosan lefolytatott szabálytalansági vizsgálatok nyomán elrendelt visszafizetési kötelezettségek. A másik többlet kiadás pedig a folyamatban levő projektek támogatási szerződéseinek Európai Unió általi utólagos hatályon kívül helyezésével, illetve a korábbi években nevesített projektek leállításával kapcsolatos - közölte Nyiri János, a NIF tulajdonosának az MFB Zrt.-nek a szóvivője az MTI kérdésére.
A kormány 5 milliárd forintot csoportosított át az idei költségvetésben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. alaptőkéjének megemelésére, de az alaptőkét 6 milliárd forinttal kívánja megemelni - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
1 perce
-
Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
34 perce
-
A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
körülbelül 1 órája
-
Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
körülbelül 1 órája
-
Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
2 órája
-
Leleplezték a Magyar Fejlesztési Bank új vezetőjét
2 órája
-
SpaceX és társai: bedöntik a piacokat, vagy még nagyobb mánia következik?
3 órája
Mfor.hu Top24
- Kapitány István bejelentette: így lehet okosmérőkre és elosztókra pályázni
- Oroszország szerint Kijev hazudott a magyaroknak
- Rendkívüli parlamenti ülés jöhet az uniós pénzek miatt
- Újabb csontvázakra bukkant Vitézy Dávid – kövesse velünk percről percre a Kormányszóvivői tájékoztatót
- Kész őrület: az oroszok segítenének Trumpnak a béke érdekében
- Döntött a kormány az uniós források felhasználásáról, órákon belül bejelenthetik a részleteket
- Évek óta nem volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
Friss
Makro / Külgazdaság
Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
A jegybank belső vizsgálatot indított.
1 perce
Részvény / Deviza / Áru
A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
Ismét támadja a 4000-es szintet a Mol.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Meghosszabbította a Tisza-kormány.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Piac&Profit cikkei
-
Sokan fognak örülni: az Aldi ismét meglépte, amire mindenki várt
13:01
-
Megszólaltak a cégvezetők: nem a béremelések éve lesz az idei
12:01
-
Riasztó felmérés: minden második idős magyar ettől tart a legjobban
11:49
-
Munkahelyek kerülhetnek veszélybe, mert Kína egyre nagyobb szeletet hasít ki az osztrák piacból
10:47
-
120 milliárdos beruházás forog kockán, mert nincs elég magyar munkás
10:14
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Rejtélyes vérontás: az anyós szerint baleset történt, a rendőrség szerint majdnem gyilkosság - videó
12:30
-
Júliustól drágulnak a Temu- és Shein-rendelések: új vámot vezet be az Európai Unió
12:15
-
Egerből Tokióba! Hatalmas elismerés érte az Markhot Ferenc Oktatókórház szakemberét
12:11
-
Égett az Érsekkert egy része is, de roller is kigyulladt szerda délután egy ingatlanban
11:35
-
Közel 90 millió forintból újul meg a II. Rákóczi Ferenc utca Felsőtárkányban
09:30
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
top 24
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
-
Jókor szállt be Novák Katalin a családi bizniszbe
2026. június 10. 13:46
-
Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
2026. június 10. 18:59
-
Nem csak a gyermektelenek, az egygyerekesek is rosszul jártak az eddigi családtámogatásokkal
2026. június 11. 07:23
-
Átadták Magyarország legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezését
2026. június 10. 14:38






