1p
KKV
Tavaly 5 százalékkal csökkent a Chio árbevétele az előző évhez képest. A társaság ügyvezető igazgatója szerint a csökkenés oka a tavaly szeptemberben bevezetett népegészségügyi termékadó, más néven chipadó, melyből az államnak 3,3 milliárd forintos bevétele származott.

Merkler Róbert a Chio Magyarország Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a múlt évet 11,6 milliárd forint árbevétellel zárta a vállalat, amely 5 százalékkal kevesebb a 2010. évinél.

A csökkenés a népegészségügyi termékadónak tudható be, amely kilogrammonként 15-30 százalékkal növelte a chipsek árait. A chipsadó néven ismertté vált népegészségügyi termékadó tavaly kilogrammonként 200 forint volt, ez év elejétől 250 forintra emelkedett. A tavalyi évben az államnak 3,3 milliárd forintos bevétele származott a chipsadóból.

Erre az évre a 15 400 tonna termékmennyiség 1-1,5 százalékos csökkenését várja a Chio, viszont az árbevétel - az export miatt - 3 százalékkal növekedhet. A Chio az általa forgalmazott termékek piacán 22 százalékos részesedéssel bír. Ezekből a termékekből a magyar fogyasztás 2,7 kilogramm személyenként és évente, az EU-átlag 3,4 kilogramm, de Norvégiában 7 kilogrammot fogyasztanak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG