A társaságot 1999-ben hozta létre öt magánszemély, Marathon Sportszergyár Kft. néven, 2003-ban alakult részvénytársasággá. Ebben az évben adták át a cég 2500 négyzetméteres gyártócsarnokát, ahol az összeszerelő üzem, a raktár és irodahelyiségek találhatóak. Az Opten adatai szerint az egyik tulajdonost időközben kizárták, az ő üzletrészét (az akkori törzstőke 57 százalékát) nyilvános árverés keretében értékesítették 2001-ben. Jelenleg a társaság tulajdonosi struktúrája nem nyilvános.
A sportszergyár jegyzett tőkéve 2011-ig 160 millió forintot tett ki, tavaly azonban ezt ötmillió forintra mérsékelték. Az adóhivatal 2007 óta több alkalommal kezdeményezett végrehajtást a társaság ellen. A cégadatok szerint a csúcsév a 2008-as volt, akkor a forgalom elérte a 465 millió forintot, később már a 400 milliót sem tudta meghaladni. 2010-ben, az utolsó elérhető beszámoló alapján 378 millió forint nettó árbevételt ért el, nyeresége 16 millió forintot tett ki. (A társaság egyébként a 2005-ös évet leszámítva végig nyereséges volt, bár a profit mindvégig szerény, 20 millió forint alatti maradt.)
A társaság honlapja szerint óvodai-, készségfejlesztő eszközöket, labdákat, hálókat, tornaszőnyeget, színpadot, sőt még falburkolatot is kínál a Marathon Sportszergyár viszonteladók részére.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Befékezett a feldolgozóipar – így értékelték augusztust a menedzserek
15 perce
-
Meghódította a Shein a világot, de a pénzpiac egyelőre nagy falat neki
30 perce
-
Visszaültek a padba a kereskedők is – így indult szeptember a tőzsdéken
43 perce
-
Kipukkadt: elérhetetlen luxussá válhat a héliumos lufi, Trump háborújának újabb áldozata
körülbelül 1 órája
-
Emelt végkielégítés? Nyugdíj előtt? Ekkor jár
2 órája
-
Magyar Péter új fejezetet nyitna az INA-ügyben?
2 órája
-
Meglepetéssel indul a nap: gyorsabban nőtt a magyar gazdaság a korábban vártnál
3 órája
- Négy alkotmánybíró is elérte a korhatárt – távoznak
- Kihirdették mekkora összeghez jut a vagyonvisszaszerzési hivatal
- Újabb részleteket közölt a Külügyminisztérium a lélegeztetőgépek beszerzéséről
- 3 milliárdért néha még az országot sem találták el
- Fontos változás jön az üzemanyagárak tájékoztatásában
- Törvényben szabályozzák a kormány és Budapest kapcsolatát
- Borkai Zsolt jachtos haverja gyorsan eltünteti két kaszinós cégét is
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- A nap képe: meglepő dolgot művelt Magyar Péter a Parlament lépcsőjén 2026. augusztus 25. 15:25
- Mi történik? Amerikai katonai gép szállt le Moszkvában 2026. augusztus 25. 12:08
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
Befékezett a feldolgozóipar – így értékelték augusztust a menedzserek
Megérkeztek az értékek a múlt hónap kapcsán.
Meghódította a Shein a világot, de a pénzpiac egyelőre nagy falat neki
Komoly zuhanással indított az olcsó webshop.
Visszaültek a padba a kereskedők is – így indult szeptember a tőzsdéken
Nem örültek túlzottan a piacokon.
-
Családi vagyontervezés: mi változik a nyáron elfogadott új adószabályok alapján?2026. szeptember 1. 04:57 -
E-mailben vár ajánlatokat magánszigetére a Tesla és a SpaceX korai befektetője2026. augusztus 31. 16:25 -
Tizenegy évesen vette első részvényét, 96 évesen is 140 milliárd dollár sorsáról dönt2026. augusztus 31. 16:22 -
Lakásból indult, ma 15–18 milliárd forintot érhet Gerendai Károlyék magyar sikercége2026. augusztus 31. 16:00 -
Ötvenhárommilliárd dollárt sem fogadott el a PayPal, visszaléptek a vevők2026. augusztus 30. 17:57
További hírek >
-
Fókuszban az AGROmashEXPO kiállításon a szőlészet, pincészet témaköre
08:08
-
Új helyszínen a szabadtéri plakátkiállítás
08:02
-
Megdőlhet az Eurostar-monopólium: új szereplők a London–Párizs vonalon
07:53
-
Mondo Duplantis koncert a budapesti Atlétikai Világdöntő záróprogramjaként
07:13
-
A Japánból érkező turisták a legudvariasabbak
06:29
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Minden magyar állampolgárt érintő fontos változások jönnek holnaptól
2026. augusztus 31. 18:22
-
Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét
2026. szeptember 1. 05:46
-
Meghalt az MTA egykori elnöke
2026. augusztus 31. 14:02
-
A nap képe: Magyar Péter és Lannert Judit évnyitóra mentek
2026. augusztus 31. 13:39
-
Mintegy 2900 milliárd forinttal emelné a költségvetési hiányt a kormány
2026. augusztus 31. 17:20




