Megtört a közbeszerzések trendje az első negyedévben
A közbeszerzések darabszáma 2008 óta, a múlt év végéig folyamatosan növekedett, míg az értékük három éve csökken. Az idei első negyedévben viszont az eljárások száma csökkent, értékük pedig emelkedett a Közbeszerzési Hatóság honlapján közzétett elnöki tájékoztató szerint.
Tavaly az eredményes közbeszerzések száma 10 918 darab volt, ez 2,2 százalékos növekedés a 2010-es számhoz képest. Az eljárások értéke viszont 2,6 százalékkal, 1457 milliárd forintra csökkent. Az idei első negyedévben az eljárások száma 2064 darab volt, 12,8 százalékkal kevesebb, mint a múlt évi azonos időszakában. Az értékben mért 319 milliárd forint viszont 17,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
A közbeszerzések értéke 2009-ben volt a csúcson, 1800 milliárd forinttal. Ebben az évben az eljárások száma közel 7 ezer volt. Az eljárások számának növekedése, illetve értékük csökkenése folyamatosan ejtette az egy közbeszerzésre jutó összeget. Amíg 2008-ban meghaladta a 250 millió forintot, addig tavaly 133,5 millió, az idei első negyedévben pedig - a szabáloyk változása miatt - 154 millió forint jutott egy eljárásra.
Tavaly a közbeszerzések 46,3 százalékához kötődött uniós támogatás, ez 3,2 százalékkal több a 2010. évinél.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.