2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

KKV
A közel 19 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a Procter & Gamble Gyöngyösön, és ezzel 150 új munkahelyet teremt. A P&G második magyarországi termelési egysége lesz, ahol a Pampers pelenkákat állítják majd elő.

A Gyöngyösön megvalósuló beruházás a vállalat nemzetközi termelési rendszeréhez kapcsolódik; az itt gyártott termékek a magyar piacon túl, az EU egyes országaiban, a közép- és kelet-európai, közel-keleti és afrikai régió országaiban kerülnek majd forgalomba - közölte a Privátbankárral a Nemzeti Külgazdasági Hivatal.

A kormány támogatja a beruházást

A P&G a második amerikai nagyvállalat, aki a héten jelentette be, hogy befektet nálunk. Ki az első?

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára és Papp Kitti, a Procter & Gamble közép-európai pénzügyi igazgatója pénteken bejelentette, hogy a vállalat kormányzati támogatási szerződést ír alá a gyöngyösi zöldmezős beruházás kapcsán. Mindez megerősíti, hogy a vállalat új beruházása stratégiai fontosságú az ország számára.

A magyar kormányzat nem csupán Heves megye számára, hanem országosan is stratégiai jelentőségűnek tekinti a P&G befektetését, mely növeli a foglalkoztatottsági rátát és segíti a helyi gazdaság fejlődését, ezért beruházás ösztönző csomaggal segíti a gyár megépülését. Többek között ez a támogatás is befolyásolta a vállalat döntését, hogy beruházását Magyarországon valósítsa meg.

150 új munkahely

Magyarország most egy újabb amerikai óriásvállalat jelentős európai gyártóbázisává válik – mondta Szijjártó Péter államtitkár. A vállalat aktív befektető és munkáltató a magyar piacon, mely pozitív hatással van a gazdaságra, a foglalkoztatottságra és a helyi infrastruktúrára egyaránt, ezért a HITA közreműködésével, valamint az országos és helyi hatóságokkal közösen sikerült minden támogatást biztosítani a projekt gördülékeny megvalósításához.

A P&G két évtizedes magyarországi jelenléte során 240 millió dollárt fektetett a csömöri termelőegységbe, mely mára a P&G legnagyobb női higiénés termékeket gyártó üzemévé nőtte ki magát. A cég jelenleg több mint 1000 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon közvetlenül, az új gyárban pedig további 150 új munkahelyet teremtenek – mondta Papp Kitti, a P&G közép-európai pénzügyi igazgatója.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG