2p
KKV
Egymilliárd forintot meghaladó kárt okozott a költségvetésnek az a budapesti és zalaegerszegi elkövetőkből álló bűnözői csoport, amelynek tagjai közül tizenkét személyt hallgattak ki gyanúsítottként a győri pénzügyi nyomozók.

Rengeteg papírmunka = profit

A nyomozás eddigi adatai szerint egy 34 éves budapesti férfi irányította azokat a fővárosi cégeket, amelyek négymilliárd forintot meghaladó értékben, az áfa megfizetése nélkül (azaz nettó áron) szereztek be fémipari termékeket olasz és osztrák kohóktól, majd az árut itthon már bruttó áron értékesítették.

A szállítmányok megfigyelésekor derült ki, hogy a valóságban a kohóktól közvetlenül a végfelhasználókhoz leszállított árukat papíron szlovén, majd magyar gazdasági társaságokon keresztül többször átszámlázták. Így belföldi beszerzés látszatát keltve hazai feldolgozó cégeknek és végfelhasználóknak már bruttó áron adták tovább.

Az átszámlázó szlovén és magyar cégek ügyvezetői egytől-egyig a budapesti férfi bűntársai voltak. Feladatuk kizárólag az áru átpapírozása volt, valós gazdasági tevékenységet nem végeztek és áfa fizetési kötelezettségüknek sem tettek eleget.

20 évet is kaphatnak

A pénzügyi nyomozók a negyven helyszínen zajló, nyolc megyére kiterjedő akcióban a MERKUR Bevetési Egység kommandósainak segítségével öt budapesti és két zalaegerszegi gyanúsítottat elfogtak és előállítottak. A pénzügyi nyomozók több száz millió forint értékben lefoglalták az áfacsalásban érintett cégek teljes vagyonát, járműveket, gyártóberendezéseket, és zárolták a bankszámlákat.

A gyanúsítottaknak üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt kell felelniük. Mivel bűnszervezetről van szó, az elcsalt adó mértékétől függően tettükért akár húsz év börtönbüntetést is kiszabható.

Fotók: NAV

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG