A hatályos törvényi előírásoknak megfelelően a trafikokban dohánytermékek, dohányterméket kiegészítő termékek és szerencsejáték termékek forgalmazhatóak ez év július 1-jétől. A társaság szerdai közleménye szerint a javaslattal kapcsolatos döntésekről hamarosan tájékoztatja az érintetteket és a médiát.
Korábban megírtuk, hogy bár még el sem kezdték a munkát, máris csődtől tartanak a jövendő trafikhálózat működtetésére pályázó kiskereskedők, mivel a dohánytermékeknél alkalmazható jelenlegi, 3-5 százalékos árrés mellett nem lehet hosszú távon gazdaságosan trafikot működtetni.
Az árrés emelése: pro és kontra
A Magyar Dohány-kiskereskedők Egyesülete azt javasolja, hogy az árrést emeljék meg. A szövetség szerint miután a dohányboltok eddig is kaptak termékeik forgalmazása fejében támogatást a gyártóktól az árrésen felül, ez az összeg vagy annak egy része lehetne a nagyobb árrés forrása. A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége szerint ugyanakkor az árrést a piac határozza meg.
A fiatalkorúak védelmével indokolták a dohánykereskedelem szigorítását, amely szerint a dohánytermékek kereskedelme mostantól állami monopólium, melyet koncessziós szerződés keretében az állam kiadhat magáncégeknek maximum 20 éves időtartamra - részletek >>>
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. azt javasolja, hogy a dohánytermékek és szerencsejáték mellé hírlap, ásványvíz, égetett szesz, kávé, energiaital és üdítő is kerülhessen a polcokra - közölte a társaság.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Pikáns politikai botrány kerekedett Franciaországban egy csirkés gyorsétteremlánc körül
3 órája
-
Friss: Magyar Péter bejelentése szerint ezután sem lesz közvetlen elnökválasztás
4 órája
-
BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
5 órája
-
A szuperszámítógép a gall kakassal van – Foci-vb
5 órája
-
Végre elindult! Már itt is elérhető a robotaxi
6 órája
-
Óriási bajban a magyar település, valószínűleg fizetni sem tudnak
6 órája
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
7 órája
Mfor.hu Top24
- Tégláról téglára bontják le az Orbán-rendszert – Ez Viszont Privát
- Zsebre megy: így változtat a kormány az iskolakezdési támogatások miatt
- Guller Zoltán újabb helyről távozik
- Magyar Péterék belekóstolhattak Amerikába
- Friss bejelentés Magyar Pétertől: eztán sem lesz közvetlen az elnökválasztás
- Őrjönghet Putyin: Zelenszkijék már a történelmi bástyáját ostromolják
- Csúnyán elpáholták a jó magyar forintot
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
Havi top
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Vállalat
BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Először nem is gondolták problámásnak
5 órája
Nemzetközi
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
Több mint 800 kilométerre az ukrán határtól.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Cseh fegyveripari milliárdos lehet a Pirelli új tulajdonosa2026. július 4. 16:20 -
„Ha én szél lehetnék” – újra nagy üzlet lehet a szél Magyarországon2026. július 4. 07:27 -
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sulyok Tamás és Polt Péter távozását is kezdeményezi a kormány – benyújtották az Alaptörvény 17. módosítását
19:00
-
Nem készültek kormányváltásra a Közútnál: nincsenek meg a régi megyetáblák, újakat kell gyártani
09:14
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
-
Újabb szakaszba lépett a 25-ös út felújítása
14:21
legolvasottabb
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
2026. július 4. 12:17
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Óriási bajban a magyar település, valószínűleg fizetni sem tudnak
2026. július 4. 13:53
-
Megmutatta: Magyar Péter most levegőből lőtt képsorokkal pörkölt oda – Frissítve
2026. július 4. 08:32
-
Ezért ünnepelt együtt Magyar Péter kormánya több tagjával
2026. július 4. 11:16




