2p
KKV
Szerintük nem az új versenytársakkal van gond, az egységes piaci környezetet hiányolják.
Taxisok demonstrációja a fővárosban. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Nem az új versenytársakat kifogásolják a taxitársaságok, hanem a megfelelő jogi környezetet és az egységes feltételeken alapuló piaci versenyhelyzetet hiányolják - mondta a Budapest Taxi ügyvezető igazgatója.

Horváth Csaba szerint nem tisztességes, hogy miközben a 2013-as rendelet szabályozta a taxis tevékenységet, olyan szolgáltató cég lépett a piacra, amely engedély nélkül nyújthat engedélyköteles szolgáltatást. A taxitársaságok jelentős összeget fordítottak a megfelelő technikai háttér kialakítására, a GPS alapú címkiadó rendszerre, az autók sárgítására, miközben az új cégek nem felelnek meg a szabályozói környezetnek - fejtette ki.

Az újonnan indított szolgáltatás nem ellenőrizhető, és nem követhető az adózás menete, miközben a személyszállítás megadott pontjai szerint a szolgáltató köteles taxiórával rendelkezni, számlát és nyugtát adni. Ezen felül az is kérdés, hogy az új szolgáltató sofőrjei - a taxisokhoz hasonlóan - hivatásos jogosítvánnyal vezetnek-e és vizsgáztatják-e évente az autókat - mondta az ügyvezető igazgató.

Horváth Csaba azt mondta: az új piaci szereplő a hatósági árat kihasználva, annál alacsonyabb tarifával gyűjti utasait. Hozzátette, hogy telefonos alkalmazása szinte minden taxitársaságnak van.

Emlékeztetett, hogy több hónapos előkészítés és folyamatos egyeztetés után a taxisrendeletet a szerdai kormányülésen tárgyalják majd.

Az Uber ellen demonstráltak

Kedden demonstrációt tartottak a taxisok a fővárosban, hogy felhívják a figyelmet az Uber és a hozzá hasonló szolgáltatást nyújtó cégek illegális működésére. Részletek >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG