1p
KKV
Az Amerikai Egyesült Államok legújabb űrjárművéhez az egyik legszükségesebb hozzávaló jelenleg az emberi vizelet. A szükség nem kicsi: 30 litert kell összehozni naponta
Az Amerikai Egyesült Államok legújabb űrjárművéhez az egyik legszükségesebb hozzávaló jelenleg az emberi vizelet.

Hamilton Sundstard jelenleg az amerikai űrprogram alvállalkozójaként dolgozik. Kiemelt feladata, hogy összegyűjtse a Houstoni Johnson Űrközpont dolgozóinak vizeletét. Nem is gondolnánk, milyen fontos ez ahhoz, hogy az új Orion űrkapszula megépülhessen, és elvihesse az asztronautákat a Holdra - olvasható a Nasawatch.com-on.

A szükség nem kicsi: 30 litert kell összehozni naponta, beleértve a hétvégéket is.

Az Orion tervezőinek meg kell oldania a tárolt vizelettől való biztonságos megszabadulás problémáját - mondta el John Lewis, az Orion program életfenntartó rendszerekkel foglalkozó egységének vezetője.

Az űrkapszula nagyjából 6 hónapig lakatlanul fog keringeni az űrben, amíg az űrhajósok a Hold felszínén dolgoznak.
"A vizelet nehéz ügy, mivel tele van szilárd részecskékkel" - mondta el Lewis. Ezek a részecskék eltömítik a lefolyórendszert, melyen keresztül a vizelettől alapesetben megszabadulnának. A szennyvízrendszer tisztántartása tehát "igazi kihívás", fogalmazott Lewis.

A NASA-nál már régóta szokás a dolgozóktól vizeletmintát gyűjteni, amelyet az űrvécék tökéletesítésénél használnak fel. Lewis szerint erre az a magyarázat, hogy nem lehet olyan művizeletet előállítani, ami megfelelően szimulálná az igazit.

Az Orion sloziját építő Windsor Locks cég nagyjából 30 ember napi termését használja fel kutatásai során. Elsősorban a vizelet savtartalmát vizsgálják, mondta el a cég szóvivője. Leo Makowski azt is elárulta: a Nasawatch.com-on megjelent, a július 21. és 31. közötti időszakra önkéntes vizelőket toborzó felhívást belső üzenetnek szánták, nem pedig a nagyközönségnek.

Összement a Merkúr
Hajtóvadászat indul a földönkívüliek után 
Ufót látott a Discovery legénysége?
Nem a Marssal, a Földdel lett gond
Újabb éticsigák az űrben: csomagot kaptak az űrhajósok
A ketchup nagy titka: az űrből érkezett segítség
A jövő kedvenc sportjai: felejtsd el a gravitációt

AP
Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG