2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
600 kkv kaphat összesen 5 milliárd forintot. Több ezer munkahely létrehozása a cél.

Újabb, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg a mikro-, kis- és középvállalkozások kkv munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére a Nemzetgazdasági Minisztérium NGM - mondta nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.

Varga Mihály elmondta: a pályázat célja a kkv-szektor fejlesztésén túl a helyi gazdaságok megerősítése, a területi különbségek csökkentése és a hátrányos térségek felzárkóztatása.

400 ezertől 1,5 millió forintig

A munkahelyteremtő támogatás regionális beruházási támogatás jogcímen vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható. Mértéke nem regisztrált álláskereső esetén új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet. 

A pályázók ezen felül kiegészítő támogatásként kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként további 500 ezer forint, illetve, ha az elmúlt 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében foglalkoztatott álláskereső felvételét vállalják, új munkahelyenként további 800 ezer forint támogatást kaphatnak.

Ki fog dolgozni? Egyre durvább problémával szembesül Magyarország

A legfontosabb hazai iparágak különböző kihívásokkal néznek szembe, ennek megfelelően eltérő mértékben fejlődhetnek, azonban az általános munkaerőhiány, illetve az uniós források elérhetősége szinte mindenhol fontos tényezőként jelenik meg. További részletek >>>

Új munkahelyenként még további 400 ezer forint támogatásban részesülhetnek a pályázók, ha kedvezményezett járásban vagy településen hajtják végre a beruházást.  A vállalkozások így akár 2,7 millió forint támogatást is kaphatnak. 

1 hónapig lehet pályázni

A munkáltatónak vállalnia kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti az érintett térségben. 

A munkaerőpiaci program pályázati időszaka január 4-től nyílt meg, és február 9-én zárul le. A pályázaton való részvétellel, a pályázat feltételeivel és elkészítésével kapcsolatban a beruházás helye szerinti kormányhivatal foglalkoztatásért felelős szervezeti egysége ad tájékoztatást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG