Új, 882 négyzetméteres gyártócsarnok építését fejezi be 2012 végére a hatvani székhelyű Ro-No Kft., kiegészítve meglévő, 1100 négyzetméteres csarnokát. A 2003-ban alakult, elsősorban műanyag alkatrészek fröccsöntésével, festés-lakkozásával és lézergravírozásával foglalkozó cég olyan megrendelőkkel dolgozik együtt, mint az Electrolux, a Bentley vagy a BMW.
Az Új Széchenyi Terv keretében a cég a 175,8 millió forintos beruházáshoz nyert el csaknem 88 millió forint összegű támogatást. A fejlesztés keretében megépülő acélszerkezetes, darupályával ellátott gyártócsarnokkal a Ro-No Kft. 52 új munkahelyet teremt a térségben. A vállalkozás versenyképességét fokozza a technológiai korszerűsítés, de javul a cég energiahatékonysága és számítanak az árbevétel 5-10 százalékos emelkedésére is.
Több mint félszázan találhatnak majd új munkahelyet Hatvanban, a Ro-No Kft. Új Széchenyi Terv keretében megépülő új gyártócsarnokában. A csaknem 176 millió forintos beruházást az Európai Unió és a Magyar Állam ötven százalékkal, közel 88 millió forinttal támogatja.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tarolna Romániában az egyszer már elkaszált szélsőjobboldali jelölt
körülbelül 1 órája
-
Nincs megállás: fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat az EU
körülbelül 1 órája
-
Drónokkal talált hajót a Fekete-tengeren az ukrán hadsereg
körülbelül 1 órája
-
Nagy összeget szabadított fel a 4iG beruházásokra és akvizíciókra
2 órája
-
Egyéni vállalkozó? Erre figyeljen január 1-től!
2 órája
-
Elengedték a svédek a gyanús orosz hajót
2 órája
-
Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
2 órája
Mfor.hu Top24
- Újabb telepeket hoz létre Izrael, hiába ellentétes a nemzetközi joggal
- Hogyan lehet jól befektetni egy okostelefonnal?
- Trump embere szerint háborús uszítás, hogy Putyin az Európai Uniót is megtámadná
- Hiába írt alá Lázár János, megbénulhat hétfőn a főváros
- Robbanás ölt meg egy orosz altábornagyot Moszkvában – frissítve
- Keletre ment átvágni hétfő délelőtt Orbán Viktor
- További jogorvoslat nincs: fizetnie kell az elkaszált bizalmi vagyonkezelőnek
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
Heti top
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Megszületett a döntés Brüsszelben – Ursula von der Leyen vagy Orbán Viktor lehet a boldogabb? 2025. december 19. 06:43
- Kikerekedik a szeme, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2025. december 16. 06:34
- Három jele is van, hogy kezd megroppanni az orosz gazdaság 2025. december 19. 05:44
Havi top
- Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva 2025. december 10. 15:45
- Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik 2025. november 24. 10:32
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
Friss
Nemzetközi
Nincs megállás: fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat az EU
És további szankciók is jöhetnek.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Saját márkás terméket hívott vissza a Spar
14:37
-
Versenyfelügyeleti eljárás indult a Douglas ellen
13:12
-
Megvámolják az uniós tejtermékeket
12:46
-
A számok nem hazudnak: markáns átalakulás megy a magyar boltokban
12:01
-
Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött
11:29
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik
2025. november 24. 10:32
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
top 24
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
2025. december 22. 05:37
-
Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
2025. december 22. 08:37
-
Ennyi forintot adnak most egy euróért
2025. december 22. 08:07
-
Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
2025. december 22. 10:29
Calin Georgescuban bíznak a leginkább, de még George Simion is veri a májusi győztest. Az AUR pedig simán nyerne most egy választást. 



