2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
Miközben az európai autópiac hatévi visszaesés után éppen javulni kezd, az Audi - a Volkswagen csoport luxusmárkája - egyetlen újdonsággal, a TT sportkocsi új változatával jelentkezik a márciusi genfi autószalonon.

Nem jön az A4-es és a Q7-es

Milyen lesz?

Az Audi TT harmadik generációja teljes egészében Győrben, az Audi Hungaria 2013-ban megnyitott új járműgyárában készül majd. Az Audi az új modellről egyelőre csak vázlatot adott ki - itt megnézheti >>

Az Audi legnagyobb számban értékesített modellje, az A4-es, illetve a Q7-es városi terepjáró átalakított változatának bemutatását eredetileg idénre tervezték, de ezt el kellett halasztani a jövő évre - mondták a Volkswagennél a hírügynökségnek.A Reuters összeállítása szerint az Audi tavaly 1,58 millió autót adott el világszerte, ez a cég új rekordja, de ennek nem egészen 2 százalékát tette ki a TT modell.

A konkurencia nem pihen

A csütörtökön kezdődő, március 16-áig tartó 84. Genfi Autószalonon a két fő versenytárs, a szintén német BMW bemutatja i8-as hibrid sportkocsiját, továbbá az új négyajtós MINI Clubmant és az új Active Tuorer furgont. A Mercedes az új V-Class furgont, a C osztály új változatát és az S osztály új kupéját vonultatja fel.

Egyes elemzők fölvetik, vajon ezentúl is az utóbbi évek ütemében növelheti-e értékesítését az Audi, és elérheti-e célját: 2020-ra a világ legnagyobb luxusmárkájává válni, megelőzve a mostani világelső BMW-t - írta a Reuters. Iparági szakértők szerint a Mercedes is marad az eddigi harmadik helyen a belátható jövőben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG