Az EY legfrissebb Tőkebizalmi Barométere szerint a régióban megkérdezett vállalatok fele, 52 százaléka számít bevételeik növekedésére, amely kétszerese az előző évi várakozásoknak. Ezzel párhuzamosan jelentősen emelkedett a fejlődésre koncentráló cégek aránya is, mely arány Magyarország tekintetében közel duplájára nőtt. Idén a hazai válaszadók 42 százaléka kiemelt céljának a növekedést jelölte meg, amely megegyezik a nemzetközi átlaggal.
Kezd megjönni a hitelétvágy
A közép- és délkelet-európai vállalatok több mint fele, 56 százaléka bízik a hitelek bővülésében. Ez különösen jó hír, hiszen a térség cégei jövőbeni fejlesztéseiket nagyobb részt hitelből valósítanák meg, és ennek érdekében kétharmaduk növelné, vagy szinten tartaná meglévő hitelállományát az elkövetkező egy év során.
A magyar cégvezetők merészebbek a jövőt illetően, mint a régiós társaik, akik főleg a megfontolt lépésekben hisznek - írja az EY.
Lassan ideje bekebelezni valakit
Habár a vállalatvezetés a fejlődést prioritásként kezeli a régióban, a tulajdonosi nyomás hatására továbbra is napirenden van a működési hatékonyság kérdése, mint a költségcsökkentés és a portfólió-elemzés. Azonban e mellett kiemelt helyen szerepelnek az akvizíciós kérdések is.