3p
KKV
A kisvállalkozások a növekedési hitelprogramból 2014-ben nem tudtak úgy részesedni, mint ahogy szerettek volna, mert a kereskedelmi bankok az első ütemben a kis cégek által szükségesnek tartott hiteleknél nagyobb összegek kihelyezésében voltak érdekeltek - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke az MTI-nek adott évértékelő interjúban.

Megjegyezte, hogy a bankok még mindig kockázatosnak tartják a kisvállalkozások, a mikrocégek hitelezését, de az Iposz abban bízik, hogy lesznek olyan lépések, amelyek hozzásegítik őket is a kedvezményes hitelkonstrukciókhoz.

Hozzátette: csalódást okozott a vállalkozásoknak, hogy nem indult el az uniós források nagyobb kihelyezése, amely az idén tavaszra várható.

Több változás kellene

Németh László szerint fontos lenne az iparosoknak, hogy a mikrocégek is helyzetbe kerüljenek az uniós pályázatoknál, és ne csak a termelői tevékenység, hanem a szolgáltatóipar is kapjon lehetőséget. A kisvállalkozókból nőhet majd ki a hazai iparnak az a szegmense, amely előbb-utóbb külpiacra is tud majd termelni, szolgáltatni, esetleg stabil beszállítója lehet egy-két nagyobb vállalatnak - jegyezte meg.

Az Iposz tagsága fontosnak tartja, hogy egyszerűsödjön a pályázati rendszer, könnyebben lehessen beadni a jelentkezéseket, és ne kelljen ehhez külön szakértőket igénybe venni - hangsúlyozta az érdekképviselet elnöke, aki arra számít, hogy az idei évre várt alacsony infláció, gazdasági növekedés teljesül, így a mikro- és kisvállalkozások számára is érezhetővé válik a növekedés előnye.

Szakmai egyeztetést szeretnének a kisiparosok    

Példaként említette Németh László, hogy az építőipar tavalyi növekedésében a magasépítés területe még kevésbé teljesített, és a kisvállalkozások főként ebben érintettek. Reményeik szerint elindulnak majd olyan programok, folyamatok, amelyek bővítik a kisiparosok lehetőségeit, ilyen lehetne a lakáspiac élénkülése.

Németh László elmondta azt is: az iparos társadalomnak elvárása, hogy a kormány szélesebb körben egyeztessen a szakmával, az iparos réteget is vonja be a folyamatba, például az országos bértárgyalásokba, és a továbbképzések területén jelenjen meg a szakma véleménye.

Az Iposznak 220 ipartestület a tagja, amelyek mintegy 30 ezer vállalkozást képviselnek. A szervezet mintegy 220 szakmát fed le, köztük magas élőmunkát igénylő kézműves területeket, valamint lassan feledésbe merülő szakmákat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG