1p
KKV
A túlsúly több évvel is megrövidíti az érintettek életét, sok esetben épp olyan veszélyes, mint a dohányzás - állítják brit kutatók, akik a The Lancet angol orvosi hetilapban számoltak be vizsgálataikról.
A túlsúly több évvel is megrövidíti az érintettek életét, sok esetben épp olyan veszélyes, mint a dohányzás - állítják brit kutatók, akik a The Lancet angol orvosi hetilapban számoltak be vizsgálataikról.

Az Oxfordi Egyetem kutatói 57 olyan Európában és Észak-Amerikában folytatott vizsgálat eredményeit elemezték, amelyek csaknem egymillió ember sorsát követték nyomon 10-15 éven át. Ez alatt az idő alatt a vizsgálat alanyainak egytizede, százezer ember hunyt el.

A vizsgálat a testtömeg-indexet (BMI) vette alapul, amelyet a testsúlyt a méterben mért magasság négyzetével osztva számítanak ki. Túlsúlyosnak azok számítanak, akik BMI-je 25 és 29 között van, a 30 fölötti testtömeg-index pedig elhízást jelez.

A kutatók arra jöttek, rá, hogy a halálozási ráta azok között volt a legalacsonyabb, akinek a testtömeg-indexe 23-24, vagyis a normális érték felső határánál mozgott. A mérsékelten elhízottak, akiknek a testtömeg-indexe 30 és 35 között volt, 3 évvel kevesebbre számíthattak, mint a normális testsúlyú egyének. A 40 fölötti BMI viszont már egy évtizeddel rövidebb életet jelent, vagyis az elhízás ugyanolyan rizikófaktort jelent, mint az egész életen át tartó megrögzött dohányzás. 

"A mérsékelten elhízott emberek esetében a normális testsúlyú egyénekkel szemben 50 százalékkal magasabb a valószínűsége az idő előtti elhalálozásnak" - hangsúlyozta a vizsgálatot irányító  Gary Whitlock, az Oxfordi Egyetem epidemiológusa. Ismertetése szerint az elhízott embereknél kétharmaddal nagyobb a valószínűsége, hogy szívinfarktusban, vagy stroke-ban hunynak el. Négyszer magasabb a rizikója, hogy diabéteszben, veseelégtelenségben, vagy májbetegségben halnak meg, s egyhatoddal nagyobb a valószínűsége, hogy rosszindulatú daganat miatt távoznak az élők sorából.

"Ez a kutatás bebizonyította, hogy milyen súlyos következményekkel jár a túlsúlyosság. A testtömeg-indexnek csupán kisfokú emelkedése is megnöveli a szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegségek kockázatát" - emelte ki Arne Astrup, a Koppenhágai Egyetem táplálkozástani professzora, aki nem volt részese a vizsgálatnak.

Fogyókúra: csak az akaraterő ér valamit
Szűzteával könnyebb fogyni
Sok füsttel csak még nagyobb lesz a pocak
Váratlan eredmény: a mérgek miatt is nő a fenék?
Veszélyben a pocakos férfiak 

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG