A Széchenyi Tőkebefektetési Alap két ütemben, 53 millió forintos befektetéssel emeli meg a Pálmöb Asztalosipari Kft. tőkéjét, ezzel 34 százalékos részesedést szerezve a társaságban. A bútorgyártó Kft. a tőkeemelésből származó összeget a már elnyert szálloda-beruházási munkái sikeres megvalósítására, alkalmazotti létszámbővítésre, valamint marketing tevékenysége erősítésére fordítja.
A nagykanizsai székhelyű Pálmöb Asztalosipari Kft. mintegy 70 százalékban szállodáknak szállít bútort, illetve közösségi terek asztalosmunkáit is kivitelezi, ezzel nemzetközileg is egyedi és különleges szolgáltatásportfoliót alakított ki. Tette mindezt annak ellenére, hogy a bútoripar az elmúlt három évben élte legmélyebb válságát, ennek során a hazai bútorgyártás mintegy 60 százalékkal esett vissza. A Pálmöb viszont a folyamatosan változó gazdasági és piaci környezetben is eredményesen zárta az elmúlt évet.
A cég számára nem ismeretlen a nehéz piaci környezet élménye, korábban is kényszerült már jelentős irányváltásra: 2003-ban, másfél évtizedes stabil, növekvő és jövedelmező beszállítói pozícióját vesztette el, mikor a Kanizsa Trend Kft. német tulajdonosa önálló gyártóbázist épített, felbontva beszállítói szerződéseit. A társaság korábban évi többszázas nagyságrendben gyártott elemes konyhabútorokat, később a jó minőségű, közepes árfekvésű szériagyártmányok mellett exkluzív kivitelezésű székeket és asztalokat is felvett termékpalettájára. A kereslet hirtelen megszűnésére már akkor is előremeneküléssel reagáltak: a konyhai és hálószobai bútorokon, valamint az az irodai, orvosi és kollégiumi megrendeléseken túl egyre inkább a különleges, egyedi, magas minőségi elvárások kielégítése irányába mozdultak: wellness-szállodáknál szereztek értékes referenciákat. Ezután könnyedén vehették fel a kapcsolatot osztrák, német, holland partnerekkel.
Páli Attila, a Pálmöb Asztalosipari Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a mostani továbblépést a külföldi megrendelések folyamatosságában valamint azok spektrumának kiszélesítésben látják, ezt tudatos és célzott marketing-tevékenységgel szeretnék megtámogatni. A döntéssel kapcsolatban Páli László, a Pálmöb Asztalosipari Kft. társtulajdonosa elmondta, hogy a hitelpiaci válság közepén eszükbe sem jutott a hitelfelvétel gondolata, azonban a megrendelések kielégítésére valamint a minimum 4 fős munkaerő bővülés fedezetére ideális megoldásnak bizonyult a Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkéjének bevonása.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
7 órája
-
Újabb Ceutába irányulóbevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
7 órája
-
Szigorítaná a fiatalok alkoholfogyasztását Németország
8 órája
-
Reggel óta szinte töretlenül erősödött a forint
8 órája
-
Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
9 órája
-
Nagy üzlet végére tett pontot a 4iG
9 órája
-
Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
9 órája
- Az asztalra csapott von der Leyen? Meglepő hír érkezett a migránsokról
- Velencei-tó: ingatlanpiaci korrekció jöhet 2027-ben
- Véleményezhető Vitézy Dávid rendelete az országos közlekedési csúcsszervezetről
- Mészáros Lőrinc cége felvette a kesztyűt
- Döntött a minisztérium, szüneteltetik a Hungarikum Program kifizetéseit
- Krausz Ferenc máris új céget alapított
- Elutasította az ügyészség a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszait
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Minden botrányt túlélt, de egy érthetetlen hibába belebukhat a FIFA elnöke 2026. augusztus 6. 14:13
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
Csütörtökre nem változnak a nagykereskedelmi üzemanyagárak.
Újabb Ceutába irányulóbevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
Ismét megszaporodtak a gyanús üzenetek.
Szigorítaná a fiatalok alkoholfogyasztását Németország
Betiltanák a 14-15 évesek számára.
-
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08
További hírek >
-
Harmadik helyen a forint a világ devizapiacának nyertesei között
16:58
-
A mentőbeszerzéseknél is lophattak, nyomoz a rendőrség
16:03
-
A románok leállítják atomerőművüket a Duna alacsony vízállása miatt
15:40
-
Megtöri a több évtizedes tabut a kormány, azonnal fenékküszöböt építenek Paks alatt
14:43
-
Vészesen fogy a világ olajkészlet-tartaléka
13:47
-
A Pilisi Pityókás és a Magvető kenyere tarolt, de a Bíborfehér torta is nagyon bejött a bíráknak
17:16
-
Egyre többen próbálják ki ingyen a vízisportokat a Balatonnál – videóval
16:52
-
Új koncepció a KLM fedélzeti kiszolgálásának területén
14:42
-
Mik azok a szalmapókok, és miért érkeznek a Mesterségek Ünnepére a Budai Várba?
13:55
-
Hazai különleges alapanyagokból készül a PICK új termékcsaládja
10:41
-
Magyar Péter: fenékküszöbbel és elsüllyeszthető bárkákkal emelnék meg a Duna vízszintjét Paksnál
14:49
-
Baleset Egerben: a rendőrség által körözött rolleres ütközött egy autóval
13:10
-
Négymilliárd forintba kerül az augusztus 20-i programsorozat és rövidebb is lesz a tűzijáték
12:35
-
Éjszakai, zajos vasúti karbantartási munkákat végeznek Egerben és a környező vasúti szakaszokon
11:26
-
Újra gumikacsák az Eger-patakban
08:23
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
2026. augusztus 12. 17:10
-
Váratlanul megszólalt és üzent Vlagyimir Putyin
2026. augusztus 12. 11:48
-
Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák
2026. augusztus 12. 05:44
-
Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
2026. augusztus 12. 18:11
-
Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
2026. augusztus 12. 10:10



