2p
KKV
Az RTL Csoport nyeresége negyedével csökkent, Magyarországon a reklámadó miatt 1 millió eurós veszteséget könyvelt el a cég.

Csaknem 25 százalékkal csökkent az RTL Group (RTL Csoport) nyeresége tavaly a luxembourgi központú társaság csütörtökön kiadott éves jelentése szerint. A részvényeseknek felosztható nettó nyereség 653 millió euró, ami 24,9 százalékkal kisebb az egy évvel korábban elért 870 millióhoz képest.    
A világszerte 49 kereskedelmi televíziót és 29 rádiót üzemeltető társaság 2014-ben 5,8 milliárd euró bevételt ért el, ami 0,3 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. Kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) ugyancsak 0,3 százalékkal, 1,145 milliárd euróra csökkent az előző évi 1,148 milliárd euróról.

Mi a helyzet a magyar leánnyal?

A magyar érdekeltség konszolidált bevétele 102 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 100 millió euróról. A reklámadó miatt végrehajtott leírások miatt az EBITDA kimutatás 1 millió eurós veszteséget jelzett, az egy évvel korábbi 15 milliós eredmény után - olvasható a 75,1 százalékban a német Bertelsmann csoporthoz tartozó társaság honlapján közölt jelentésben.

Magyarországgal kapcsolatban kiemelték, hogy a televíziós reklámpiac öt évig tartó csökkenés után tavaly a becslések szerint 4,6 százalékkal bővült. Az RTL Klub közönségaránya főműsoridőben a 18-49 éves korosztályban 20,8 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 23,9 százalékról, de a csatorna így is "egyértelműen piacvezető", híradója pedig az újrapozicionálás után az ország legnézettebb hírműsorává vált, decemberben az átlagos közönségaránya 23,5 százalék volt, az egy évvel korábbi 20,9 százalék után.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG