3p
KKV
A Népszabadság szerint mérlegeik alapján a múlt év végére jelentős többletbevételeket könyveltek el az online pénztárgépeket áruló cégek.

A lap pénteki cikke szerint a decemberi állapot szerint a legnagyobbat az ECR - Trade Kft. "gurította". A vállalkozás 2012-es árbevétele még 92 millió forint volt, ami tavaly decemberre 1,7 milliárd forintra nőtt, ráadásul hasonló mértékben duzzadt meg a cég forgóeszköz-állománya, ami szintén komoly megrendelésállományt sejtet. Tóth Tamás ügyvezető elmondta: a cég az idén eddig 3,7 milliárd forint bruttó forgalmat ért el, június végéig 41 ezer darab Euro 150 TE márkájú gépet adtak ki. A vállalkozásnál így végül 4,7 milliárd forint nettó árbevételt várnak az online átállástól. Nem panaszkodhat a többi kiskasszás vetélytárs sem, így a Prior Cashnél, a Micra-Metripondnál, illetve a Montel Kft.-nél is jelentőset ugrottak az eladások az előző évhez képest.

A mérlegekből persze nem derül ki, hogy kinél pontosan mennyit tett ki a kasszák lecseréléséből származó bevétel, és mennyi származik korábbi tevékenységükből. Így nem tudni, mennyit nyertek, akik már korábban is a piac meghatározó szerepelői voltak. Ilyen a Laurel Kft., amely 2012-es 3 milliárd forintos árbevételét tavaly 3,3 milliárdra szépítette, ugyanakkor a cégről úgy hírlik, hogy a nagy áruházláncoknak értékesített nagykasszák piacán erős.

Gyengébben muzsikált a tavaly júliusban alapított LA Pénztárgép Kft. is, igaz, nemcsak új szereplő volt a piacon, hanem "Cashcube" márkájú kasszája is csak az év elején debütált. A decemberben lezárt cégmérlegben ennek megfelelően nem szerepel kiugró bevételi tétel, ám az LA tájékoztatása szerint időközben közel 10 ezer darabot sikerült értékesíteniük gépükből.

A lap megjegyzi: az év elején az addigi pénztárgépes piacot lényegében újraosztotta, hogy a hatósági fellépések nyomán kiesett a versenyből a kiskasszaüzletet addig uraló Alt Cash Kft. A cég forgalmazási engedélyeinek januári bevonásával mintegy 80 ezer kiskereskedő, boltos, butikos és vendéglátós választhatott magának új szállítót. Úgy tudni, hogy az időközben kialakult sorrend sok esetben megegyezik a cégmérlegekből körvonalazódó erősorrenddel - írja az újság.

Van, akinek még mindig nincs új gépe

A hagyományos pénztárgépek július 1-je után is üzemeltethetők, a pénztárgép-rendeletben meghatározott feltételek teljesítése mellett: azok, akik időben megrendelték az online kasszát, de még mindig nem kapták kézhez, használhatják a régit. Részletek >>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG