Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Világgazdaságnak azt mondta, egyre inkább tarthatónak tűnik a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kapott felkérést követően két hónapon belülre - augusztus első felére - ígért indulás.
A társaság weboldalán már megtalálhatók a használatarányos útdíjfizetéshez kidolgozott forgóeszközhitellel kapcsolatos lényeges információk, valamint az igényléshez szükséges dokumentumok listája is, ami alapján a fuvarozók megkezdhetik a felkészülést a hiteligénylés benyújtására - közölte.
A 4 százalékos állami kamattámogatás mellett nyújtott kedvezményes forgóeszközhitel nettó kamata legfeljebb BUBOR+1,5 százalék lehet. A KAVOSZ által kidolgozott konstrukció keretében a vállalkozások az általuk üzemeltetett, útdíj fizetésére kötelezett gépjárművek után kamiononként legfeljebb egymillió forintos rulírozó forgóeszközhitelhez juthatnak.
A hitel futamideje egy év, és új hitelszerződés megkötésével kétszer meghosszabbítható. A hiteligényléseket a területi kereskedelmi és iparkamarák, a VOSZ, valamint a KAVOSZ irodáiban fogadják be országszerte mintegy 70 ponton. A hitellel kapcsolatban további információk a KAVOSZ honlapján olvashatóak.
Az előzetes várakozások szerint mintegy ötezer vállalkozás élhet majd az e-útdíj megfizetésére igényelhető kedvezményes forgóeszközhitel lehetőségével, a kihelyezett összeg elérheti a 10 milliárd forintot.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Mészárszék után brutális fordulat: nézze, mi vár az aranyra a profik szerint
4 perce
-
Több milliárd euró érkezett Ukrajnába
21 perce
-
A kínai tisztogatás a védelmi ipart is elérte
42 perce
-
Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
körülbelül 1 órája
-
Macron Putyin keze után nyúlt? A Kreml hallgat
körülbelül 1 órája
-
300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
2 órája
-
Hivatalosan is épül Paks II
2 órája
Mfor.hu Top24
- Bajban a magyar Spar, lépni kellett az anyacégnek
- Ítéletet hirdettek Maja T. ügyében
- Áttörte a kormánypárti buborékot Lázár János – csak nem a jó irányban
- Egyelőre nem találni az MSZP-t az induló pártok között
- Nem találja ki, hányan mentek gyorsabban januárban a megengedettnél
- Elszakadt a cérna Karácsony Gergelynél: az Európai Bizottsághoz fordul
- Befektetőkkel tárgyalnak a Dunaferr-ről
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Nemzetközi
Macron Putyin keze után nyúlt? A Kreml hallgat
Sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarták, hogy francia topdiplomata járt Moszkvában.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Dubaji élményvilág Budapest közepén – véget ért egy fejezet, jön a következő
11:29
-
Miért válik egy sziléziai város egy teljes éven át a művészetek központjává?
09:37
-
„Jobban élnénk, ha levennének a listáról” – egy UNESCO-falu, ahol a világörökség inkább teher, mintsem áldás
08:36
-
Megnyílt Zakopane különleges téli látványossága
08:24
-
Szigorúbb szabályok jönnek a kávépiacon
08:09
A vidék hírei
-
Még sosem volt ennyi szétfagyott út és kátyú egyszerre
14:02
-
A háborús veszélyhelyzet miatt kormányrendelettel állították le a szolidaritási hozzájárulás miatti pereket
11:38
-
Újabb egri autófeltörő rács mögött
09:07
-
Egyedülálló társashét a Bródyban
08:35
-
Kiemelkedő sikerrel zárult a BIDF Egerben
08:07
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
2026. február 5. 10:11
-
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
2026. február 5. 09:17
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
2026. február 5. 06:46
-
Ennyit ér a forint csütörtök reggel
2026. február 5. 07:24
2,9 milliárd euró az EBRD-től. 
