1p
KKV
Több mint 4,2 milliárd forintos beruházással a jelenleginek bővíti nemesvámosi gyárát a Haribo Hungária Kft. - közölte a vállalat.

Gyermek, felnőtt kedve jó

A gumicukorgyártó vállalat a fejlesztéshez közel 800 millió forintos támogatást nyert az Új Széchenyi Terv technológiafejlesztésre kiírt pályázatán, a jelenlegi ötezer négyzetméteres gyártócsarnok további nyolcezer négyzetméterrel bővül - mondta Perjés Ákos, a Haribo Hungária Kft. kereskedelmi és marketing ügyvezető igazgatója. A munkálatok júniusban kezdődtek, s a tervek szerint a jövő év tavaszán fejeződnek be. A technológia fejlesztése mellett új üzemcsarnokot és raktárépületet építenek, a beruházást követően legalább 25-tel növelik a dolgozók létszámát.

 

 

 

Édes élet, Haribo

Axel Pietruschinski termelési ügyvezető igazgató elmondta: a nemesvámosi gyárban évente közel 13 ezer tonna gumicukrot gyártanak, a beruházással a gyár kapacitása egyharmadával, mintegy 17 ezer tonnára nő. Pietruschinski szerint az Európában 15 vállalattal rendelkező konszern azért döntött a magyarországi bővítés mellett, mert rendkívül elkötelezett, motivált dolgozókkal nemzetközileg magas minőséget és jó gazdasági mutatókat érnek el. A termeléshez magyar beszállítóktól vásárolják a legtöbb alapanyagot, terméket, a gyárban több mint 30 féle terméket gyártanak különböző kiszerelésekben.

Marek Kisielewski pénzügyi ügyvezető igazgató közölte: a magyarországi vállalat tavalyi nettó árbevétele meghaladta a 7 milliárd forintot, és az adózott eredménye több mint 750 millió forintot tett ki. A nemesvámosi gyár dolgozóinak létszáma a bővítés előtt 152 volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG