2p
KKV
Az újabb határidő újabb milliárdos kiesést jelent a költségvetésnek.

Jövő májusra módosul az online pénztárgépekre való átállás határideje – értesült piaci forrásokból a Népszabadság.

A lap információi szerint az erről szóló rendeletmódosítás napokon belül megjelenik a Magyar Közlönyben. Az átállás újabb csúszása tízmilliárdos kiesést jelent a költségvetésnek. A kormány eredetileg már idénre 96 milliárd forint bevételre számított a pénztárgépek és a NAV elektronikus összeköttetésétől, ebből idén alig folyik be valamennyi.

Eredetileg idén áprilisra tervezték a bekötést, ám többszöri módosítás után január elseje lett az új céldátum. Kiderült, hogy a PC-s kasszák fejlesztésének lemaradása miatt ez sem tartható.

Ahogyan arról a Privátbankár is beszámolt, az is komoly csúszást okoz, hogy az MKEH visszavonta annak a gépnek a forgalmazási engedélyét, amelyet még nyáron, negyedikként engedélyezett. Ez a gép, az AltCash Sam4S egyik modellje a legtöbb megrendelést söpörte be, ezért, ha a határozat jogerőre emelkedik, több tízezer kereskedő adhat le újra megrendelést mintegy nyolcvanezer gépre.

Mindezt bonyolítja, hogy a NAV minden hatodik kiskereskedő esetében elutasította az ötvenezer forintos támogatási kérelmet, amire a jogszabály szerint jogosultak lennének.

A Népszabadság információi szerint nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben a minisztérium vagy a NAV szabályozza a pénztárgépek megrendelésének folyamatát is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG