1p
KKV
Folyik a Malév február 14-én megkezdett felszámolása, a vagyon feltérképezése és a lehetséges források feltárása, s a vizsgálatok jelenlegi szakaszában biztosnak látszik, hogy az összes hitelezői igényre a cég vagyona nem nyújt fedezetet.

Az írásban az MTI-hez eljuttatott tájékoztató úgy fogalmaz: "a vizsgálatok jelenlegi szakaszában az már bizonyos, hogy a cég vagyona, mint azt már korábban is említésre került, várhatóan nem nyújt fedezetet a hitelezői igények teljes körű kielégítésére". A március első napjaiban esedékes februári bérkifizetés a Malév  munkavállalói számára rendben és határidőre megtörténik - hangsúlyozta a Malév.

Az utasok kárigényeinek rendezése a csődtörvényben meghatározott rend szerint folyik. A felszámoló intézet folyamatosan gyűjti az igényeket,  nyilvántartásba veszi, majd ezt követően hitelezői kategóriába rendezi és erről hivatalos értesítést küld a bejelentőknek. A Malév-jeggyel rendelkező  magánszemélyeknek a repülőjegy vásárlásból, illetve a légi személyszállítási szerződésből eredő igényei - a törvény alapján - a hitelezők kielégítési sorrendjében a negyedik helyen állnak.

A csődtörvény szerint ha a társaság felszámolási vagyona nem fedezi az összes hitelezői igényt, akkor a vagyonból először a felszámolási költséget, majd a zálogjoggal biztosított hitelezői követeléseket, ezt követően pedig a tartásdíj és járadék jellegű követeléseket kell kielégíteni. Az ezután  fennmaradó vagyonból – amennyiben ilyen még van – elégítik ki a többi hitelezőt a követeléseik arányában.

A Malév az MTI-nek írásban adott tájékoztatójában emlékeztet arra, hogy a hitelezőknek a felszámolási eljárás kezdetétől számított 40 napon belül kell bejelenteniük a felszámolónak a légitársasággal szembeni követelésüket. A felszámoló a bejelentést nyilvántartásba veszi, majd hitelezői kategóriába sorolja, s erről az eljárásról a hitelezőt minden esetben értesíti.

A felszámolásba került légitársaság ismét felhívja a figyelmet arra, hogy az utazási irodáknál vásárolt repülőjegyek esetében a kárigény benyújtásának határideje március 2., míg a bankkártyával vásárolt repülőjegyek esetében a kártyakibocsátó bank hivatott a vásárlók kárigényét kielégíteni, így ebben az esetben az igényt ide, és nem a légitársasághoz kell benyújtani.

A felszámolás folyamatáról a légitársaság továbbra is rendszeresen tájékoztatást ad honlapján.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG