1p
KKV
Az Apokalipszis nem áll az ajtónk előtt. Megment bennünket az internet és a technológia - legalábbis ezt állítja Chris Anderson, a 2 milliárd dollárra (312,4 milliárd forintra) értékelt Future Publishing megalapítója, az optimizmus új guruja, aki szerint planétánk jövője kitűnő kezekben van.
Az Apokalipszis nem áll az ajtónk előtt. Megment bennünket az internet és a technológia - legalábbis ezt állítja Chris Anderson, a 2 milliárd dollárra (312,4 milliárd forintra) értékelt Future Publishing megalapítója, az optimizmus új guruja, aki szerint planétánk jövője kitűnő kezekben van.

A kitűnő kezek vagy inkább kitűnő agyak, akikre utal, azok a politikusok, szakemberek, akik résztvesznek a TED (Technology, Entertainment, Design) 1984-ben létrehozott hálózat, ma már internetes honlap munkájában. A csapat mintegy ötven főből áll, olyan futurológusokból, akik különböző szakterületek specialistái és a maguk módján készek a világ megmentésére.

Olyan előadókat sikerült megnyerniük, mint Al Gore, Bill Clinton, Sir Richard Branson milliárdos vállalkozó, Norman Foster világhírű brit építész, hogy csak néhány nevet említsünk. Olyan közönségük van, amely kész akár 3 ezer eurót (712 ezer forint) is fizetni előadásaikért.

A honlapnak 10 millió látogatója van, akik videón is megtekinthetik a szigorúan 18 perces eszmefuttatásokat.

A Business Week című amerikai lap szerint immár nem a Davosban tanácskozóktól kell a megoldásokat várni, hanem ezektől a jövőkutatóktól. "A Föld problémái nem olyan súlyosak, mint hisszük, mondja Anderson, van ok az optimizmusra." A technológia, a média és a gazdasági növekedés kombinációja megoldja azokat. Ennek a kombinációnak a hatása hosszabb távon olyan erős lesz, hogy jóra fordítja azoknak az embereknek a sorsát, akik most a fejlődésből ki vannak zárva.

A technológia, az internet nemcsak azért jelent előrehaladást, mert gyorsan hírt ad a globális veszélyekről, hanem azért is, mert felgyorsíthatja az ellenintézkedéseket is. Anderson szerint ez érvényes lesz a mindennapi élet vonatkozásában is, mivel 2015-ig a világ lakosainak fele csaknem mindent el tud majd intézni a világháló segítségével.

A TED szónokai konferenciákon is terjesztik a pozitív gondolkodást, a konkrét megoldásokat. És rombolják a negatív mítoszokat. Például: a média állandóan csak természeti katasztrófákról, terrortámadásokról, tragédiákról beszél, így kialakul az az általános érzés, hogy minden rosszul megy, pedig nem így van. "Az utóbbi 10 évben, bolygónk konfliktusai 40 százalékkal csökkentek, de erről említés sem történik" - jegyezte meg rosszallón Anderson.

Csak addig vagyunk zöldek, amíg kényelmes
Ha elérjük a káoszpontot, mindennek vége 
Nagyot kaszálhatnánk a klímaváltozáson 
G8: csak a szájuk jár, ha a klímáról van szó
Évi 30 milliárdból megmenthetnénk a világot 

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG