2p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
Vádat emeltek egy termékbemutatós vállalkozással szemben.

Csalás miatt emelt vádat a Ráckevei Járási Ügyészség hét ember ellen, akik több mint 350 embert csaptak be azzal, hogy termékbemutatókon egészségügyi szakembereknek adták ki magukat és áron felül adtak el nekik gyógyászati segédeszközöket - közölte a Pest megyei főügyész.

Termékbemutatózó cég

Szabó Ferenc a közleményben azt írta, az egyik vádlott 2015-ben létrehozott egy céget, amely termékbemutatók szervezésével foglalkozott. A férfi a cég tatai irodájában call centert működtetett, az ott dolgozóknak pedig egy olyan szoftvert adott, amely a lehetséges vevők adatbázisát tartalmazta, az egész országra kiterjedő, településenként csoportosított adatokkal. A telefonos meghívó ultrahangos ízületi állapotfelmérésre szólt.

A termékbemutatókat az ország különböző pontjain, éttermekben, szállodákban, művelődési házakban tartották meg, azokra jellemzően idős, különböző betegségekkel küzdő emberek érkeztek. 2015 februárjától szeptemberig összesen 150 termékbemutatót tartottak, amelyek során 369 embert csaptak be.

A vádirat szerint a férfi társai, az ügy további vádlottjai a termékbemutatókon egészségügyi szakembereknek, orvosoknak, mentősöknek adták ki magukat, és hőkamerával, valamint vérnyomásmérővel mímelt egészségügyi állapotfelmérést végeztek, amelynek állítólagos leletéből rendszerint lesújtó eredményt közöltek.

Csúnya átverések

A meghívottak kipróbálhatták az értékesítésre szánt termékeket, és ha úgy döntöttek, hogy megveszik azokat, akkor a vádlottak alkudozni kezdtek az árról, hogy minél magasabb összeget kérjenek el. Részletfizetést engedtek, kölcsönt szerveztek, a vevőket akár hazáig vagy a bankautomatáig is elkísérték a pénzért. Az ügyletről szerződést is kötöttek, és jótállási jegyet adtak - írta a főügyész.

A vevők pár ezer forinttól egymillió forintig terjedő összegeket fizettek a termékekért, amelyeket sok esetben meg sem kaptak, vagy amelyek nem fejtették ki az ígért hatást. Sok esetben a sértettek utólag derítették ki, hogy a megvásárolt termék valójában lényegesen kevesebbet ér - olvasható a közleményben.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG