3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
Levélben kérték Orbán Viktortól, hogy ne kelljen havonta kifüggeszteni, mennyit spóroltak a kormánynak köszönhetően. A társasházak jobban örülnének, ha be tudnák hajtani a hátralékokat.

A Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ) levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy a közüzemi számlákban keletkező megtakarítást ne havonta kelljen közölni a tulajdonosokkal, hanem a május 31-ig megtartandó közgyűlés elé kerüljön a pénzügyi beszámolóban kimutatott éves megtakarítás.

A szervezet szerint a havi megtakarítás kimutatása azért értelmetlen, mivel pénzügyileg - a többi mintegy 30 költségtétellel együtt - csak az éves beszámolóból derül ki, hogy az adott társasház egyenlege többletet és hiányt mutat.  Nehéz lesz megmagyarázni a tulajdonosoknak azt, hogy a rezsicsökkentés ellenére miért veszteséges a társasház, vagy a lakásszövetkezet - véli Farkas Tamás, a LOSZ elnöke.

Politika a lépcsőházban

Nálatok már kitették?

Nemrég új minták jelentek meg a társasházi hirdetményhez, és egy összefoglalót is készítettek az illetékeseknek - ezekről itt tudhat meg többet >>

A legutóbbi rezsicsökkentési törvénybe - amely ez év elejétől hatályos - Németh Szilárd (Fidesz) képviselő indítványára került be a társasházakra és lakásszövetkezetekre vonatkozó előírás. Ez minden hónap 15. napjáig teszi kötelezővé - közüzemi szolgáltatói bontásban - az előző havi megtakarítás kifüggesztését. Minden év február 15-ig pedig az előző évi megtakarítást kell kimutatni. Farkas Tamás elmondta, hogy a kisebb társasházaknál a kimutatás és kifüggesztés költsége meghaladhatja a megtakarítás összegét. A nagyobb, gázzal fűtött és lifttel felszerelt társasházaknál viszont elérheti a megtakarítás a havi 4-10 ezer forintot is.

A mai megoldás beviszi a politikát a lépcsőházakba - vélte az elnök. Például sok tulajdonos hiszi azt, hogy a közüzemi számlákban mutatkozó megtakarítás visszajár a zsebébe, holott az csak egy szelete a teljes fenntartási költségnek.

Van jobb ötletük, mint az örömhír kifüggesztése

A LOSZ jobban örült volna annak, ha a hátralékok behajtását segítette volna a kormány és a parlament. Például a fizetési meghagyás díját utólag kelljen fizetni a közjegyzőnek, a végrehajtó pedig az eredményesség után kapjon díjat. A közös költségben hátralékos tulajdonosok lakásaira bejegyzendő jelzálogjog bejegyzése pedig legyen ingyenes, de legalább is jóval olcsóbb a mostaninál - jelentette ki Farkas Tamás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG