Melyek a legmenőbb légitársaságok? A nemzetközi Légi Szállítási Szövetség összesítése szerint tavaly az amerikai Delta Air Lines szállította a legtöbb, 120 millió 636 ezer utast. Az első tízben szerepel még az ugyancsak amerikai United és American Airlines, őket első európai cégként a diszkont Ryanair követi, majd a Lufthansa, a China Eastern Airlines, az easyJet és a US Airways zárják a sort. |
Azt még vizsgálják, hogy egyedül, vagy partner légitársasággal hozzák létre az új céget, utóbbi esetre készülve már megkezdték a tárgyalásokat a Turkish Airlines-szal. A flotta várhatóan hét Boeing 767-esből, vagy Airbus A330-asból áll majd.
Emellett további lépéseket is tesz a Lufthansa a csoportjában lévő flotta jobb kihasználása, költséghatékonyabb üzemeltetése érdekében. Vizsgálják, hogy a költségesebb gépeik, így az Airbus A340-eseik használatát hogyan tudnák gazdaságosabbá tenni, a jelenleg Bombardier CRJ típusokat használó Eurowings flottáját pedig teljesen lecserélik, és a kanadai gyártó modelljeit Airbus A320-asokkal váltják fel, ezekből 23 érkezik a flottába.
Ezeket a lépéseket a további költségcsökkentés mellett azért hozza meg a Lufthansa, mert így nagyobb előnyt tudnak húzni a folyamatosan fejlődő légi piacból - írták.