Évente mintegy százmillió légi utasnak fájdul meg a feje repülés közben - számolták ki izraeli kutatók.
Évente mintegy százmillió légi utasnak fájdul meg a feje repülés közben - számolták ki izraeli kutatók.
A haifai Bnai Zion Egészségügyi Központ kutatói vizsgálatukba 906 olyan férfit és nőt vontak be, akik egy alkalomnál többször repültek. Mint kiderült, 5,7 százalékuknál a légi út során megfájdult a feje. Abból kiindulva, hogy évente világszerte a légi járatokon mintegy 3,3 milliárd hely van, s ezek kihasználtsága eléri a 70 százalékot, az izraeli kutatók számítása szerint mintegy 100 millió embernél alakul ki a repülőút alatt fejfájás.
"Ennek egyaránt komoly gazdasági és egészségi következményei vannak" - hangsúlyozta a vizsgálatot irányító Israel Potaszman, aki kollégáival a Cephalalgia című szaklapban publikálta tanulmányát. A kutatók szerint a fejfájás kialakulásában több tényező is közrejátszhat - a stressz, oxigénhiány, a hajtómű keltette zaj, a légnyomásváltozás.
A fejfájósok 97 százaléka turistaosztályon utazott.
A vizsgálat résztvevőinek ötödénél havonta legalább egyszer volt megfigyelhető olyan fejfájása, amelynek semmi köze sem volt a repüléshez. Ugyanakkor a fejfájós légi utasok felénél a földön is előfordul ilyen panasz, s körükben valamivel több a migrénes beteg. A fejfájós légi utasok kétharmada a szebbik nem képviselőiből verbuválódott, harmaduknál családi előfordulása van a fejfájásnak.
A fejfájós légi utasok 19,2 százalékánál ez a panasz mindannyiszor kialakul, ahányszor levegőbe emelkednek. Csaknem negyedük szerint a fejfájás rosszabbodott, amikor a gép emelkedni kezdett, míg ötödük szerint a tünetek súlyosbodása akkor következett be, amikor a repülő a Holt-tenger fölé ereszkedett, amely a tengerszint alatt 400 méternyire van. Ez viszont arra utal, hogy a légnyomás is közrejátszhat.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.