A vállalat 989 millió dollár (220 milliárd forint) nyereséget termelt az év első három hónapjában, ez részvényenként 24 centes profitot jelent. Ez elmarad a tőzsdei várakozásoktól.
2013 ugyanezen időszakában 1,64 milliárd dollár (367 milliárd forint) - részvényenként 41 cent - volt a profit.
Az árbevétel kissé nőtt, 35,9 milliárd dollár lett, ezzel meghaladta az elemzői várakozásokat. A Ford 1,6 millió autót adott el 2014 első negyedévében szerte a világon, ez 6 százalékos növekmény éves összehasonlításban.
Észak-Amerikában 37 százalékkal csökkent az adózás előtti eredmény, ez részben az Egyesült Államok nagy részét sújtó rendkívüli hidegre vezethető vissza. A venezuelai fizetőeszköz nagyarányú leértékelése csaknem 400 millió dollárral (90 milliárd forint) rontotta a Ford első negyedéves eredményét.
Jelentősen, 39 százalékkal csökkent a Ford Motor nyeresége 2014 első negyedévében, miután visszaestek az eladások az autógyártó legfontosabb piacán, Észak-Amerikában.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
36 perce
-
Valami fontos zajlik a pesti parketten
körülbelül 1 órája
-
Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
körülbelül 1 órája
-
Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
2 órája
-
Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
2 órája
-
Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
3 órája
-
Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
3 órája
Mfor.hu Top24
- Lezárult az átvilágítás az agrárium kulcsszervénél, 14 milliárd forintnyi gyanús költést tártak fel
- Nyomozást indított a rendőrség Orbán János Dénes ügyében
- Lengyelországba utazott a magyar belügyminiszter
- Keményen üzent az akkumulátorgyáraknak Gajdos László, külön igazgatóságot ígért
- Brutális szakemberhiány és tárgyi hiányosságok: kormányhivatali jelentés rántotta le a leplet a szociális szféra válságáról
- Párhuzamba állította 1956-ot és Ukrajna honvédő harcát Baka András az ENSZ-közgyűlésen
- Mészáros Lőrinc és két lánya is kikerült egy svájci energetikai cég vezetéséből
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett? 2026. szeptember 23. 05:43
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Valami fontos zajlik a pesti parketten
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
XIV. Leó apostoli látogatást tesz Franciaországban.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A katonai drónimport csúcsain Ukrajna és Oroszország
14:17
-
Orbán Viktor lengyelországi szövetséges pártjának nem sikerült talpra állnia a bukás után Krakkóban
13:07
-
Csak tippelget a világ, mi értelme volt az amerikai és a kínai elnök találkozójának
12:20
-
Akár százezer forintnál is többet kereshet az, aki új ügyfeleket szerez egy banknak
11:56
-
Robotépítést tanulhatnak diákok
10:54
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
2026. szeptember 25. 05:46
-
Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
2026. szeptember 24. 17:16
-
Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
2026. szeptember 25. 06:24
-
Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
2026. szeptember 24. 18:20
-
Két katona is életét vesztette, megszólalt a honvédelmi miniszter
2026. szeptember 24. 16:16



