A Handelsblatt német üzleti lap szerint a tulajdonos amerikai General Motors (GM) az eddiginél jóval nagyobb szabadságot biztosít a cégnek, aminek révén a márka "nemzetközibbé" válhat.
Szakértők szerint az Opel fő problémája az, hogy a GM Európára korlátozza a márkát, mert attól tart, hogy a kontinensen kívül a GM-család más tagjai, főleg a Chevrolet rovására nyerne teret. Európában azonban meredeken csökken az újautó-értékesítés, és csökken az Opel piaci részesedése is.
Dubajban már három hete lehet kapni Opelt
A német üzleti lap szerint a GM lazít az európai orientáción, és engedélyezi, hogy az Opel újabb piacokon próbáljon szerencsét. Ausztráliában, Chilében és Szingapúrban már tavaly elkezdődött a forgalmazás, az Egyesült Arab Emírségekben pedig három hete értékesítenek Opeleket. Hamarosan Dél-Afrikában és Argentínában is megnyílhatnak az első Opel-szalonok, az európai térségben pedig két nagy feltörekvő piacon, Oroszországban és Törökországban erősít a márka.
A GM európai érdekeltsége tavaly 1,3 milliárd euró veszteséget szenvedett el, az egy évvel korábbi 575 millió után. Az Opel és a brit testvérmárka, a Vauxhall piaci részesedése a 2011-ben regisztrált 8,7 százalékról 8,5 százalékra csökkent. A két márkát együttvéve tavaly 927 ezer kocsit gyártottak, míg 2011-ben 1,1 millió autó készült az Opel- és Vauxhall-üzemekben
Új piac, új modell
A társaság nemcsak új piacokra lépve próbál túljutni a válságon, hanem új modellekkel is. 2016-ig összesen 23 új, vagy felújított modell kerül forgalomba. A GM 4 milliárd eurót fordít a fejlesztésre. A modelloffenzíva első tagjait, az Adam kisautót és a Mokka városi terepjárót jól fogadta a szakma és a vásárlóközönség.
A GM 1990-ben alapította az Opel magyarországi üzemét. A Szentgotthárdon működő gyárban legutóbb 500 millió eurós fejlesztést hajtottak végre, a héten pedig egy újabb, 130 millió eurós beruházás kezdődött el.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Az uniós pénzek ütöttek hatalmas lyukat Kármán Andrásék hajójába?
6 perce
-
Kiszámíthatatlan, mi sül ki Trump és Zelenszkij keddi találkozásából
26 perce
-
Nekiment Brüsszelnek az üzemanyagárak miatt Robert Fico
41 perce
-
Beletömködtek plusz 6,5 milliárdot a magyar állam zsebébe
körülbelül 1 órája
-
Jól ment a pesti tőzsde kedd délelőtt
körülbelül 1 órája
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2 órája
-
Megszavazták a Médiatanács elnökét, a tagok ügyében viszont érdekes döntést hozott a Tisza-frakció
2 órája
- Baka András: mélyponton az ügyészség megítélése, súlyos zavarok vannak a szervezetben
- „Nem hinném 2.0”: Magyar Péter ismét vétózik
- Pezsgőt bont Karácsony Gergely: több százmilliárdot érhet ez a győzelem
- Visszatért Matolcsy Ádám
- Hegedűs Zsolt: nem különböztetik meg hátrányosan többet a túlsúlyos betegeket
- Mi a legnagyobb baj a Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető autópálya-koncesszióval?
- Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Érdekes toplistán fedeztük fel Magyar Péter nevét 2026. szeptember 20. 05:58
- Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni 2026. szeptember 19. 09:35
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
Az uniós pénzek ütöttek hatalmas lyukat Kármán Andrásék hajójába?
Az előfinaszírozás nélkül csak 124 milliárd lenne a hiány és nem 2300, mondja a Pénzügyminisztérium.
Kiszámíthatatlan, mi sül ki Trump és Zelenszkij keddi találkozásából
Patriotok a tűzszünetért cserébe – ez is egy lehetséges forgatókönyv.
Nekiment Brüsszelnek az üzemanyagárak miatt Robert Fico
Rendkívüli uniós csúcsot is összehívna a szlovák miniszterelnök.
-
Az MBH Bank váltja a Waberer’st a közép-európai tőzsdeindexben2026. szeptember 21. 19:16 -
Bernard Arnault fia beszáll a Nike megújításába2026. szeptember 21. 19:16 -
Warren Buffett hat évtized után átadta a Berkshire Hathaway elnöki székét2026. szeptember 20. 18:14 -
Kastélyt, privát síhegyet és tengerparti birtokot is árverésre bocsátanak2026. szeptember 20. 18:11 -
A Microsoft egykori vezére Amerika leggazdagabb sportcsapat-tulajdonosa2026. szeptember 19. 17:55
További hírek >
-
Hatalmas lyuk keletkezett a költségvetésben augusztusban, de nem kell megijedni
12:41
-
Még olcsóbbak lettek a személyi kölcsönök
11:59
-
Lezárult az Orbán-kormány háborúja az orvosi kamara ellen
11:05
-
Jönnek fel a lengyelek a magyaroknál, de nagyon
10:46
-
Akik képesek a csendet is a tányérra tenni – új menüt álmodtak meg az Epicureanban
10:27
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Döntött az Alkotmánybíróság: Karácsony Gergely ünnepelhet, Magyar Péterék vakarhatják a fejüket
2026. szeptember 22. 08:21
-
A nap képe: előre ivott a kamatdöntésre Varga Mihály?
2026. szeptember 21. 17:11
-
Politikai földcsuszamlás: a németeknek is elegük lett – interjú Tarjányi Péterrel
2026. szeptember 22. 05:46
-
Itt van Magyar Péterék végleges döntése az új legfőbb ügyészről
2026. szeptember 22. 10:12



