2p
KKV
Rossz hír, hogy a kkv-k döntő többsége nem akar több munkavállalót felvenni a következő egy évben.

A K&H kkv vezetők körében végzett legutóbbi felmérésünk azt mutatja, hogy a vállalkozások túlnyomó része meg van elégedve a jelenlegi dolgozói létszámával, és kevés cég fog álláshirdetést kiírni a következő egy évben. A létszámbővítést tervező cégek aránya ugyanis 21-ről 13 százalékra zuhant, és közülük is legtöbben csupán néhány főt fognak felvenni. Jó hír azonban, hogy az elbocsátások aránya sem növekedett (3%).

Hogyan változnak alkalmazottainak létszáma a cégnél? (%)

 

„A megkérdezett cégvezetők válaszai alapján továbbra sem várható a kkv szektorban a foglalkoztatás látványos javulása. Nem mindegy azonban, mekkora a vállalkozás, ugyanis a cégmérettel párhuzamosan az elhelyezkedés esélye is egyértelműen javul. Míg a mikro- és kisvállalkozások csupán 12 százalék, illetve 13 százaléka tervez létszámbővítést, addig a középvállalatok esetében már 23 százalék ez az arány” – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Kevesen terveznek fizetésemelést

A fizetésekre inkább a jelenlegi jövedelem szinten tartása a jellemző, hiszen a cégvezetők túlnyomó része (70 százalék) változatlan bért fog utalni a következő egy évben.

A következő egy évben hogyan változnak a fizetések a cégnél? (%)

Fizetésemelésre a cégek 22 százalék-a készül a félévkori 30 százalék helyett, ilyen alacsony arány mindössze egyszer fordult elő az elmúlt tíz évben. Régiós szinten azonban jelentős eltérések vannak a bérezésben. Nagyobb fizetésre a Dél-Dunántúlon és a fővárosban dolgozók számíthatnak a leginkább (29 százalék és 25 százalék), míg a Nyugat-Dunántúlon dolgozók a legkevésbé (16 százalék).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG