1p
KKV
A növekvő rezsiköltségek megállítása mellett a kormánynak stratégiai motivációi is vannak abban, hogy olyan közszolgáltatási rendszert alakítson ki, amely nem profit alapon működik - mondta Navracsics Tibor szerdán, az M1 Ma reggel című műsorában.

A miniszterelnök-helyettes szerint a lakosságnak jelenleg olyan hátraléka van a közműcégek felé, hogy az már "szociális veszéllyel" fenyeget, ezért a kabinetnek el kell érnie, hogy a növekvő energiaárak lehetőség szerint ne terheljék a lakosságot.

Szólt ugyanakkor arról is, hogy a kormány nemzetstratégiai kérdésként is kezeli például az E.On lehetséges felvásárlását. A válság megmutatta - mondta -, hogy az energiaipari cégek birtoklása végső soron biztonsági kérdés és nem véletlen, hogy a közép-európai országok többsége állami tulajdonban tartotta ezeket a vállalatokat.    

Meg kell vizsgálni, nem aggályos-e az E.On államosítása

Fotó: archív

Navracsics Tibor - a műsorvezető felvetésére - megjegyezte: ahogy a tárgyalófelek esetében mindig, úgy az E.On esetében is "benne van a kalapban", hogy a német tulajdonosok nem adják el érdekeltségüket a magyar államnak.

A miniszter hangsúlyozta, a tranzakció előtt az európai közösségi jogi környezetet is meg kell vizsgálni annak felmérésére, hogy versenyjogi szempontból nem aggályos-e a cég államosítása. Hozzátette továbbá, hogy az Európai Bizottság feltehetően gyanakodni fog a kérdésben, de szerinte ez nem jelent problémát, hiszen a "szerződések őreként" éppen ez a dolga.

Pénz lesz az E.On-ra

Az E.On "visszavételéről" először Orbán Viktor kormányfő beszélt egy hétvégi ifjúsági fesztiválon, a német cég nem kívánta kommentálni, a magyar kormány szándékát. A cég felvásárlására elvileg van fedezet, valószínűleg a Mol-tranzakcióhoz hasonlóan a kormány az MNB-nél elhelyezett betétjeiből finanszírozná az ügyletet - ennek nagy része devizabetét, még az előző IMF-hitelkeretből lehívott és fel nem használt összeg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG